A kisadózás egyszerűsége miatt szinte kínálkozik a lehetőség, hogy a sofőröket se alkalmazottként, hanem katás egyéni vállalkozóként foglalkoztassuk. Az adóhatóság idén előre jelezte, hogy sok ellenőrzést fognak tartani azért, hogy leleplezzék azokat, akik munkaviszony helyett vállalkozóként szerződnek. Kell-e félniük a kisadózóként dolgozó sofőröknek? Szabályos-e ez a lehetőség, hogyan viszonyulhat az adóhatóság a kisadózó sofőrök megbízásához?
A kisadózóként foglalkoztatás kérdése azért aktuális, mert az adóhatóság előrejelzése szerint idén tömegesen vizsgálni fogják ezeket a vállalkozásokat. A fő kérdés számukra az: valódi vállalkozásról van-e szó, vagy munkaviszonyt igyekeznek a felek elbújtatni a kisadózói megbízással?
Azt semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy egy hivatásos gépjárművezető kisadózóként vállalkozhasson. Önálló fuvarozó tehát lehet kisadózó vállalkozó, nincs ennek akadálya. A sofőr munkája azonban kötöttebb, a szabályok kialakítása nem az ő hatásköre, hanem munkaadójáé. Ez már nehezebben fogadtatható el vállalkozói jogviszonyként.
Pedig egyáltalán nem biztos, hogy munkaviszonyt akarna valaki leplezni ezzel a megoldással. Ne arra gondoljunk, amikor valaki főállásban sofőrködik egy vállakozásnál, de nem munkaszerződést köt, hanem vállalkozói szerződést. Gondoljunk inkább arra, hogy valakinek van egy főállása, akár teljesen más munkakörben, de beugró, alkalmi sofőrként dolgozik egy fuvarozó ismerősénél. Vagy főállásában is gépkocsivezető, de van ideje arra, hogy egy másik társaságnál is végezzen sofőri munkát, vállalkozóként. Számukra jó lehetőség, ha kisadózó vállalkozóként számlát adnak a nem főállásban végzett sofőri munkáról.
Eleve feltételezik a bújtatott munkaviszonyt
Csakhogya NAV a kisadózó vállalkozót eleve úgy tekinti, hogy nem valódi vállalkozó, hanem olyan alkalmazott, aki után nem akarják megfizetni a közterheket. Ez az álláspont nem a NAV-ellenőrök rosszindulatán múlik. Ez a törvény által előírt hivatalos álláspont. A törvényhozó eleve úgy tekint a kisadózókra, hogy ők csalni akarnak, s be kell bizonyítaniuk ennek az ellenkezőjét. A törvényszöveg szerint “az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében (…) az ellenkező bizonyításáig vélelmezi, hogy a kisadózó és a kisadózó vállalkozással összefüggésben a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles adózó között munkaviszony jött létre.”
A hivatkozott 13. § azokra a vállalkozásokra utal, amelyektől a kisadózónak évente egymillió forintot meghaladó bevétele keletkezik. (Nekik ezt a tényt be kell jelenteniük az adóhatóságnak, és a kisadózónak is szerepeltetni kell a bevallásában azokat a partnereit, akinek több, mint egymillió forintot számlázott.) A törvény tehát azt állítja, hogy ha valakitől a kisadózónak egymilliónál több bevétele származik, akkor a kisadózó valójában az illető vállalkozás alkalmazottja. Ezt kell megcáfolni.
7 szempont van, legalább kettőnek kell megfelelni
A törvény 7 szempontot sorol fel, amelyek alapján a munkaviszony megkülönböztethető egy valódi vállalkozástól. Ha e 7 szempont közül legalább 2 ráillik a kisadózó vállalkozására, akkor elfogadható önálló vállalkozónak. Ha nem, akkor alkalmazottként fogják őt kezelni, s behajtják rajta és a munkáltatóján az elmaradt közterheket. Ez a 7 szempont a következő:
– a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;
– bevételének legalább a felét nem attól a vállalkozásoktól szerezte, melytől 1 milliónál több bevétele származott
– az adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan (az, akitől több mint egymilliós bevétele van a kisadózónak);
– a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;
– a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem adatszolgáltatásra köteles személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;
– a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg;
– a kisadózó nem főállású, és bevételének legalább a felét nem attól szerezte, akivel egyébként munkaviszonyban áll.
Járművezetők esetén e 7 pont közül egyet sem tudunk kiválasztani, mely igaz lenne, s ezáltal bizonyítani tudná, hogy az illető valódi vállalkozóként dolgozik.
Az autóvezetés csak személyesen végezhető, így az 1. pont nem bizonyítható. A munkaadó biztosítja a járművet, azaz a munkavégzés helyét és eszközeit, s ő határozza meg a munkavégzés rendjét is. Utasítási joga is van. Így a 4. és 6. pont biztosan nem igazolható, a 3. és 5. pont pedig akkor nem, ha a munkaadótól 1 millió feletti bevétel származik.
Mi van akkor, ha nem éri el az egymilliós bevételt?
Ha a kisadózó gépkocsivezető szolgáltatásainak az értéke nem éri el az évi 1 millió forintot, akkor nem értelmezhető a 2., 3. és 5. pont. Kérdés, hogy van-e dolga annak a kisadózónak az elhatárolással, akinek nincs egymillió forintnál többet fizető nagy ügyfele? Joggal merül fel ez a kérdés, hiszen a munkaviszonytól való elhatárolás feltételei arra érvényesek, akinek van olyan partnere, akitől évi egymillió forintnál magasabb bevétele származik. Valójában ez alatt is vélheti úgy a NAV, hogy a vállalkozói szerződés valójában bújtatott munkaviszonyt takar. Egy nagy különbség van: ebben az esetben nem a vállalkozónak kell bizonyítani, hogy nem így van, hanem a NAV-nak kell bizonyítékot találni a bújtatott munkaviszonyra. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy ez “nem célterülete” az adóhatósági vizsgálatoknak. Valószínűleg túl sok erőforrást igényelne egy havi néhány tízezer forintos szerződés átminősítése érdekében bizonyítékokat gyűjteni.
Nagy Csaba
