A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Tavaly százból 15 alkalmazott helyett már a munkáltatója készítette el az évi SZJA-bevallást. Ez a munkáltatói adómegállapítás, melyet február 2-ig kérhetnek idén az alkalmazottak.

Február 2-ig kérheti minden alkalmazott a munkáltatójától, hogy helyette készítse el az adóbevallását – figyelmeztet a NAV. A munkáltatói adómegállapítással kapcsolatos nyilatkozatnak szerepelnie kell majd a munkáltató következő, február 12-én esedékes járulékbevallásában is.

Február 2. fontos dátum mindazoknak a vállalkozóknak és cégeknek, melyeknek van alkalmazottjuk. A munkavállalók eddig nyilatkozhatnak arról, hogy a munkáltató készítse el helyettük a személyi jövedelemadó-bevallásukat.

A NAV adatai szerint tavaly 870 ezer dolgozó választotta ezt a lehetőséget. Évről-évre többen döntenek így. Egyszerűbb, mert nem a dolgozónak kell az adóbevallás elkészítésével törődnie. Egy nyilatkozatot kell kitölteni, más dolga az így adózónak most nincs. Majd április 301-ig kell kapnia egy igazolást a NAV-tól a bevallás elkészültéről.

Ki kérheti a munkáltatói adómegállapítást?

Ezt a lehetőséget azok használhatják ki, akik alkalmazottak, s a bérük egyetlen munkahelyről érkezett egész évben. Ebben az esetben teljes egészében a munkáltató készíti el a dolgozó adóbevallását.

Fontos tudni, hogy a dolgozó számára a munkáltatói adómegállapítás ugyanolyan értékű, mintha saját maga készítette volna azt el. Ez az esetleges hibákra is vonatkozik! Ha az adóbevallásban szereplő adatok miatt a NAV később büntetést szab ki, az is a dolgozót fogja terhelni. Nem hivatkozhat a munkaadójára, hogy miatta lett rossz a bevallás. Ezt a lehetőséget tehát csak akkor érdemes választani, ha a dolgozó teljesen megbízik a munkáltató elszámolásaiban.

Ha a munkáltató az adómegállapítással járó adminisztrációt nem akarja vállalni, akkor nem is kötelező neki ezt elkészíteni. A dolgozó számára ekkor még mindig van egy egyszerű lehetőség: ez az egyszerűsített bevallás, amely a NAV közreműködésével készül. Ennek az a lényege, hogy a NAV készíti el az adóbevallást, melyet aztán jóváhagyásra elküld a dolgozónak. Ha ő egyetért vele, akkor egy aláírással jóváhagyja a NAV által készített bevallást. Ha nem ért vele egyet, akkor pedig a normál szabályok szerint elkészíti május 20-ig a saját bevallását. Egyszerűsített bevallás esetén tehát szintén egy egyszerű nyilatkozat kitöltésével letudható az elmúlt évi kereset adójának bevallása. A NAV segítsége ehhez február 16-ig kérhető.

A munkáltatót a 14NY29-es, a NAV-ot a 1453NY jelű nyilatkozatban kérhetik az adózók az szja-bevallás elkészítésére.

Akár ezeket az egyszerűsített módszereket választják az adózók, akár saját maguk akarják elkészíteni az adóbevallásukat, mindenképpen január végéig meg kell kapniuk a kifizetők igazolását (14M30) a tavalyi jövedelemről és az év közben levont adóelőlegről (idén február 2. a határidő a hétvége miatt).

Fontos határidők munkáltatók számára az SZJA-bevalláshoz:
• február 2.: nyilatkozat a munkáltatói adóbevallás igényléséhez
• február 2.: minden munkáltatónak eddig kell a dolgozó számára átadni a tavalyi jövedelmet igazoló 14M30 nyomtatványt
• február 16.: az egyszerűsített adóbevallást választóknak eddig kell ezt a NAV-tól igényelniük
• február 25.: egyéni vállalkozók és áfafizetésre kötelezett magánszemélyek SZJA-bevallása
• április 30.: a munkáltatói adómegállapításról szóló igazolást eddig kell átadni a dolgozó részére
• május 20.: SZJA-bevallások (1453, 1453E, 1453ADÓNYILATKOZAT) beküldése, a munkáltatói adómegállapítás (14M29)beküldése.