Törli a kormány a saját számlás teherszállításra vonatkozó feltételeket a fuvarozás feltételeit rögzítő jogszabályból. A jövőben a 7,5 tonna feletti, saját számlás áruszállítást végző járművekhez nem kell semmilyen külön igazolvány. A személyszállításban nem lesz változás, a saját számlás személyszállítási igazolvány megmarad.
A kormány honlapján jelent meg két jogszabály tervezete: egy törvény és egy kormányrendelet az állam működésének egyszerűsítéséről. A kettő együtt vagy száz jogszabályt módosít néhány kisebb ponton. A tervezett kormányrendelet tartalmazza a közúti áru- és személyszállítás feltételeiről szóló rendelet módosítását is. A változások többsége kisebb jelentőségű: például bekerül a rendeletbe az az előírás, hogy belföldi forgalomban a teherautó vezetőjének sem kell a jogosítványát magánál tartania. Ez a könnyítés egyébként már az év elejétől él, de eddig a fuvarozói rendeletből nem vették ki, az alapján kérhette a redőr. (A PÁV és a GKI igazolását viszont továbbra is be kell tudni mutatnia a járművezetőnek, ezt ugyanis nem éri el a rendőr online adatbázisból.)
Nem kell igazolvány
Nagyobb változást jelent az a módosítás, hogy a rendelet egyszerűen töröl több paragrafust is az eredeti jogszabályból. Kihúztak minden egyes utalást, ami a saját számlás áruszállítók közúti áruszállítási igazolványára, vagy a saját számlás áruszállításra vonatkozik.
A mostani előírások szerint saját számlás áruszállítás esetén akkor kell áruszállítási igazolványt kiváltani, ha a szállítást 7,5 tonna össztömeg feletti járművel végezzük. A jövőben nem lesz ilyen megkülönböztetés, saját számlás áruszállítás esetén semmilyen igazolványra nem lesz szükség sem a kisebb, sem a 7,5 tonna feletti járművek esetén.
A könnyítés csak az áruszállítást érinti. Saját számlás személyszállítás esetén megmarad a közúti személyszállítási igazolvány használatának a kötelezettsége.
A módosítás 2024. január elsejétől lesz hatályos.
Nagy Csaba