A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Január elsején elvileg élesben is elindult a kötelező engedélyregisztrációs rendszer, december 31-én adták ki az erről szóló rendeletet.  A regisztráció már az év első napján kötelező volt, csakhogy még regisztrációs felület sincs. 

Tavaly sokat hallottunk az úgynevezett BIREG rendszerről, azaz a fuvarozók kötelező előzetes elektronikus regisztrációjártól. Sokat hallottunk róla, de a részleteit nem ismertük meg. A híradások csak arról szóltak, hogy ez a rendszer nagyon sokat fog segíteni a csaló fuvarozók kiszűrésében, és remélhetőleg egy őszi tesztüzem után 2021 elejétől élesben is elkezdheti a működését. Így sokakat ért meglepetésként a december 31-re időzített kormányrendelet. A beharangozott tesztüzemről már egy szó sem esik, maga a regisztrációs felület pedig január első napjaiban, azaz a rendszer „éles“ működésének kezdetén még sehol sem érhető el. 

Nekünk is kötelező a regisztráció

Korábban arról is kevés szó esett, hogy a kötelező fuvarregisztrációs rendszer nemcsak a külföldi fuvarozókat érinti majd, hanem a nemzetközi szállítást végző hazaiakat is. A cél elvileg az, hogy szorosabb ellenőrzés alá vonják a CEMT-engedéllyel és kétoldalú engedély alapján dolgozó, EU-n kívüli fuvarozókat. Ennek ellenére a regisztrációt az uniós vállalkozásoknak és a magyaroknak is el kell végezniük. Ezt azzal indokolják, hogy sok az átfedés. Sok bolgár, lengyel, román fuvarozó végez CEMT engedély alapján Magyarországot érintő harmadik országos szállításokat, ezért kellett minden nemzetközi fuvarozót bevonni a kötelező regisztráció körébe.  

A lényeg: a Magyarországot érintő, nemzetközi fuvarozást végző járművek mostantól csak előzetes regisztráció után vehetnek részt a közúti forgalomban. Ez nemcsak a külföldiekre vonatkozik, hanem a magyar fuvarozókra is. Kötelező a regisztráció mindenkinek, aki 

  • a 3,5 tonna feletti, nemzetközi áruszállítást végez
  • 7,5 tonna feletti, nemzetközi saját számlás szállítást végez
  • Magyarország területén kabotázst végez.

A szállításokat is regisztrálni kell

A fenti csoportokba tartozó fuvarozók tehát csak előzetes regisztrációval közlekedhetnek, beleértve a jármű üres futását is. Ezt úgy kell érteni, hogy a szállítás megkezdése előtt a közlekedési hatóság által üzemeltetett informatikai rendszerbe fel kell tölteni a vállalkozás adatait –  külföldiek esetén az országba belépés előtt. Ez az úgynevezett BIREG rendszer. 

Először a cégadatokat kell a rendszerbe rögzíteni, amit az erre jogosult munkatársnak vagy a vállalkozás vezetőjének kell elvégeznie. Ez csak az első lépés, az üzembentartói regisztráció. Mellette a sofőrnek vagy a jármű üzembentartójának is regisztrálnia kell minden egyes szállítási művelet adatait:

  • az országba be- és kilépés előtt, 
  • a magyarországi le- vagy felrakáskor. 

Fel- és lerakodáskor legkésőbb a művelet befejezéséig fel kell tölteni a rendszerbe az adott szállítás részletes adatait. 

Január végéig tart a türelmi idő

A vállalkozóknak a céges regisztrációt legkésőbb január 31-ig kell elvégezniük. Ezt az egy hónapot türelmi időnek, vagy betanítási időnek kell tekintenünk. A hatóság ez idő alatt nem bünteti a regisztráció elmulasztását. Februártól azonban ugyanolyan szigorúan ítélik meg, mint az engedély nélküli fuvarozást, és ez 800 ezer forintos szabálysértést jelenthet. A felrakó és lerakóhely 300 ezer forintra büntethető, ha elmulasztja az engedélyek ellenőrzését.  

A BIREG üzembe állítása gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hatóságok minden egyes nemzetközi szállítást ellenőrizni tudnak. A szabálytalankodókkal szemben a hatóságok szigorúan eljárhatnak: a bírság mellett lehetőség van a jármű visszatartására is, valamint arra, hogy a visszaeső, többször szabálytalankodó cégeket és járművezetőket kitiltsák az ország területéről.  

MKFE: nem ilyen szabályozás volt az elképzelés, ez így felesleges adminisztráció

Nem egyértelmű, hogy pontosan milyen fuvarfeladatoknál kell regisztrálni. Korábban szó sem volt arról, hogy a kötelező regisztráció az EU-n belüli fuvarozásra is kiterjed, nem csak a CEMT vagy kétoldalú engedély alapján indított szállításokra. Csak két lényeges probléma, amik miatt az MKFE már a rendszer tényleges elindítása előtt a BIREG-rendelet módosítását kéri a kormánytól. 

Az MKFE szerint az általuk 2018-ban kezdeményezett előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszernek kimondottan az volt a célja, hogy informatikai alapokra helyezve tegye hatékonnyá a Magyarországra irányuló vagy innen induló CEMT vagy bilaterális engedélyhez kötött nemzetközi közúti áruszállítás ellenőrzését – fogalmazott a dr. Mosóczi László államtitkárnak írt levelében a szervezet. Szerintük a megvalósult változat ellentétes ezzel az eredeti elképzeléssel, hiszen a megjelent és már hatályos jogszabály a közösségi engedéllyel végzett nemzetközi fuvarozásra is kiterjed. Az MKFE szerint ez teljesen indokolatlan plusz adminisztrációt jelent a fuvarozóknak, így ezt elfogadhatatlannak tartják. 

Az MKFE szerint a rendszer működésének kulcsfontosságú eleme a felrakó- és lerakóhelyek bevonása az informatikai rendszerbe. A felrakóknak és lerakóknak ellenőrizniük kell a fuvarozók engedélyeit, miközben egyelőre magához az adatbázishoz nem férnek hozzá. A megjelent jogszabály szerint a programnak ez a második fázisa, aminek indulása júliusra várható. Az MKFE szerint ezt korábbra kell hozni, lehetőleg márciusra. 

A szervezet további javaslatokat is megfogalmazott a rendelet módosításával kapcsolatban:

  • a BIREG hatálya kizárólag a CEMT és a bilaterális engedélyek alapján végzett fuvarokra terjedjen ki
  • legyen kötelező a Magyarország területén végzett kabotázs bejelentése is (a mostani rendeletben ez külön nem szerepel, csak a nemzetközi fuvarok fel- és lerakodásának regisztrációja)
  • a visszaeső, azaz a regisztrációt másodszor is elmulasztó vállalkozásokat tiltsák ki az országból, azaz alkalmazzák velük szemben a fuvarozói jogosultság végleges megvonását. 

Az MKFE szerint a BIREG ezekkel a módosításokkal szolgálná valóban a magyar fuvarozók érdekeit, s nem egy újabb felesleges adminisztrációt jelentene számukra. 

Forrás: 722/2020 kormányrendelet

Nagy Csaba