A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a bérköltségekhez azok a vállalkozások, amelyek regisztrált álláskeresőket vesznek fel. A bértámogatás 6 hónapra igényelhető, ennek lejárta után még legalább 3 hónapig foglalkoztatni kell a felvett munkavállalót. 

A kiírás szerint a támogatási idő 6 hónapja alatt a pályázó vállalkozás 100 százalékos támogatást kap, azaz kifizetik neki a bért és annak járulékait. Egy dolgozó után azonban a bérrel és járulékokkal együtt is csak 200 ezer forintot lehet havonta felvenni. Ez körülbelül 170 ezer forintos bruttó bért jelent, azaz kevéssel a minimálbér feletti összeget. A munkavállalónak ez nettó 120 ezer forintot jelenthet. 

A pályázatot létszámbővítésre nyújthatunk be. A létszámnál az elmúlt 6 hónap átlagos adatait kell alapul venni, de le lehet vonni azokat, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetése után szűnt meg a foglalkoztatásuk. Ha tehát egy vállalkozásnak az átlagos, 6 hónapra számított statisztikai létszáma 50 fő lenne, de áprilistól 15 embert el kellett küldenie, akkor most a létszámbővítést 35 főt alapul vételével kezdheti meg. Így gyakorlatilag támogatással lehet visszaállítani a korábbi, 50 fős létszámot.

A bértámogatásra bármilyen vállalkozás pályázhat, amelynek nincs köztartozása. 

A legfontosabb feltétel, hogy pályázni csak regisztrált álláskeresők foglalkoztatására lehet. A pályázatokat a területileg illetékes munkaügyi központokhoz, azaz a járási kormányhivatal foglalkoztatási osztályához kell beadni. A beadandó dokumentumokat megtaláljuk a munka.hu weboldalon Munkahelyteremtő bértámogatás címszóval. Ha nincs szükség hiánypótlásra, akkor a kérvényeket a hivataloknak 8 napon belül kell elbírálniuk. A támogatási kérelmeket május 18-tól tól lehet benyújtani. 

Nagy Csaba