A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Gondolt már nosztalgiával vissza azokra az időkre, amikor még csak telefonnal és személyes kapcsolatokkal lehetett fuvart szerezni a teherautóra? Az alig egy évtizede működő internetes fuvarbörzék teljesen átírták a fuvarszervezés korábbi módszereit. Nélkülözhetetlenné tették magukat, vállalkozások ezrei állnának le teljesen, ha például a legnagyobb, a Timocom egyik napról a másikra bezárna. Pedig akadnak mások is, még ha sokkal kisebbek is, mint a piacvezető. Megnéztünk néhány kisebb fuvarbörzét, hogy kinek, milyen szolgáltatásokat kínál.

A fuvarbörze oldalaknak vannak előnyeik és hátrányaik is. Valójában a fuvarbörzék juttatták ki a fuvarozók igazán nagy tömegét a nemzetközi piacokra. Korábban a fuvarszervezés a személyes kapcsolatokon és tájékozottságon múlott. A fuvarozó abból a körből tudott ajánlatot szerezni, ahol a fuvarszervezője otthonosan mozgott. Ha a fuvarozó nem beszélt idegen nyelvet, nem volt egy mozgékony, sikeres fuvarszervezője, akkor csodaszámba mehetett, ha hozzájutott egy jobb külföldi megbízáshoz. Az internetes fuvarbörzék megváltoztatták ezt a rendszert. Ma különösebb nyelvismeret vagy korábbi piaci kapcsolatok nélkül is megoldható a fuvarszervezés. Egy jó fuvarszervező pusztán a börzék használatával meg tudja tervezni a szerelvény útját indulástól érkezésig, minimálisra csökkentve az üres futások arányát. Ez a fuvarbörzék igazi haszna.

Ne feledkezzünk meg a börzék hátrányáról sem: az árversenyről. Ez elsősorban a licit alapján működő rendszerekre jellemző. A szállítást meghirdető megbízó akár százasával is kaphatja az árajánlatokat, s sok esetben egyszerűen a legolcsóbb ajánlatot fogadja el. Ez olyan árversenyt indít, amiben végső soron nincs győztes. A fuvarozóknak egyre olcsóbban kell dolgozniuk, különben nem jutnak megrendeléshez. A munkák egy része pedig mindenképpen annyira alacsony áron fog elkelni, amennyiért jogszerűen nem is lehet megvalósítani. A licites hirdetések egy részéről eleve sejteni lehet, hogy valakinek az érdekei sérülni fognak. Többnyire az a menetrend, hogy az irreálisan alacsony áron nyertes cég alvállalkozóknak adja a munkát, akiket aztán egyáltalán nem fog kifizetni. Az ilyen esetek elkerülésére a fuvarbörzék egyre több azonosítási módszert, biztonsági ellenőrzést vezetnek be, de nullára nem tudják a kockázatot csökkenteni. Egyszerűen, ha túl sok, különböző országokból származó vállalkozó működik együtt egy internetes felületen, az magával hozza a csalókat is. Nem könnyű tőlük megszabadulni.

Fuvarbörzés csalások

Amit fuvarbörzés csalásnak szoktak nevezni, az egy kicsit más, mint az alvállalkozók kihasználása. Ez nálunk 4-5 éve visszaszorult, mert az EKAER bevezetése alaposan megnyirbálta a csalók lehetőségeit. A csaló cégek gyakorlatilag a teljes rakományok ellopására jöttek létre, gyakran meglehetősen nagy sikerrel.

A fuvarbörzés csalók a börzéknek azt a tulajdonságát használták ki, hogy a megbízók olyan fuvarozókkal kötnek szerződést, akiket korábban nem ismertek. Nem olyan nehéz hát másnak kiadni magunkat: ellopni egy cég nevét, adatait, s más nevében elvállalni egy fuvart. A megbízó azt hiszi, hogy a jó nevű, referenciákkal rendelkező cég számára adja a megbízást, valójában egy csalóval szerződött, akit akkor lát utoljára, mikor a sofőr felveszi a rakományt. Magyarországon az elektronikus áruforgalom-ellenőrzés alaposan lecsökkentette az ilyen csalásokat, hiszen a szállító jármű rendszámát is regisztrálni kell az állami adatbázisba. Az elmúlt években ezért nem is hallottunk ilyen csalássorozatról, pedig korábban szinte havonta történt egy-egy jelentős értékre elkövetett eset.

A Timocom messze a legnagyobb

Magyarországon nem a Timocom az egyetlen fuvarbörze-oldal, bár kétségtelenül ez rendelkezik a legnagyobb adatbázissal. A Timocom saját állítása szerint 43 ezer ellenőrzött partnervállalkozással dolgozik, egy időben akár 750 ezer ajánlat is olvasható fuvarozói vagy megbízói oldalról. Ehhez hasonló nagyságrendű fuvarbörzét nem találunk másikat.

Márpedig az ilyen jellegű szolgáltatásoknál kulcsfontosságú az ügyfelek száma. Egy fuvarozó akkor tud egy börzén megbízhatóan fuvarhoz jutni, ha ott nagy a pörgés, sok ügyfél sok megbízást hirdet. Igazán nagy léptékű szolgáltatást azonban kevesen kínálnak – a Timocom mellett a Trans.eu mutatja magáról azt a képet, hogy valóban több tízezer ügyfelet lehet elérni a felületükön keresztül.

A kisebb fuvarbörze-oldalak akkor használhatók igazán jól, ha a kisebb ügyfélszámot egy kisebb piacról érik el. Így például az 123cargo nevű szolgáltatás leginkább a romániai piac iránt érdeklődők számára lehet hasznos. A magyar Fuvarbörze.hu pedig a magyar piac, azon belül is kisebb rakományok keresői számára tud értékes ajánlatokkal szolgálni.

Sok olyan fuvarbörze-oldal is található, melynek tényleges hátteréről szinte semmit nem tudunk meg a weboldal nyilvános információit olvasva. Látszik, hogy nemzetközi szolgáltatást nyújtanak, egy külföldi cég szolgáltatását teszik elérhetővé magyar nyelven is, de semmi konkrét információt nem adnak szerződéskötés előtt az ügyfélkör nagyságáról vagy összetételéről. Így elég nehéz a bizalmat kialakítani, nehéz elhitetni a fuvarozóval, hogy regisztráció után számára jövedelmező üzletekhez jut majd e felületről. Ilyen cégből nagyon sok van, de ezeket nem mutatjuk be.

Trans.eu

A Trans-eu még nincs 10 éves. Ez egy szlovák központú nemzetközi fuvarbörze-oldal, de a Timocom után talán ez a legnagyobb magyar nyelven is elérhető felület fuvarok foglalására. Jelenleg 22 ezer fuvarozóval dolgoznak, s állításuk szerint 8.630 fuvarszervező aktívan használja az oldal szolgáltatásait munkája során. A megrendelők még kevésbé fedezték fel: az oldalon jelenlévő megrendelők száma csak negyede a fuvarozókénak. Így ez a szolgáltatást nem annyira a megrendelőkkel való közvetlen megegyezésre érdemes használni, hanem olyan felületként, ahol a fuvarszervezők válogatják ki a kedvük szerint való fuvarozókat. A fuvarozók a szolgáltatás használatáért havi előfizetési díjat fizetnek, ez jelenleg nettó 22.900 forint. Az előfizetési díjért cserébe javaslatokat is kapunk a megfelelő fuvardíjra, amit a korábbi üzletkötések alapján becsül meg a program.

A Trans.eu korábbi verzióját még saját számítógépre kellett letölteni, de ma erre már nincs szükség. Ez a program is interneten keresztül működik, semmit sem kell hozzá letölteni. Az ajánlatokat előfizetés nélkül azonban megtekinteni sem lehet, nincs nyilvános felülete a rendszernek. 

123cargo

Az 123cargo egy román szolgáltatás, a kétezres évek elején alakult meg. Tulajdonosa ma már egy belga társaság. Ezen a néven a szolgáltatás a Románián kívüli ügyfeleknek szól, román belföldi verziója Bursa Transport néven érhető el, de a kettőt ugyanaz a cég működteti.

Az 123cargo Románián belül piacvezetőnek mondja magát, 16 ezer felhasználójával és az elérhető 4 ezer fuvareszközzel. Előfizetéssel használható, az előfizetés díja ma akciósan 6 hónapra 46.500 forint magyar felhasználóknak. Az oldal a keresletet összeköti a kínálattal, de nem licitálási alapon. Azaz a fuvarozó vagy elviszi a fuvart vagy nem a meghirdetett áron, de nem indul el egy lefelé tartó árverseny a vállalkozások között.

Fuvarbörze

A Fuvarbörze magyar fejlesztésű és magyar központú cég. A bajai vállalkozás is több mint egy évtizede dolgozik már ezen a területen. A Timocom elsősorban nemzetközi megbízásaival szemben ezt az oldalt legjobban azok a belföldi vagy nemzetközi fuvarozók használhatják, akik szívesen vesznek fel részrakományokat is meglévő szállítmányuk mellé. Jelenleg 26 ezer regisztrált tagjuk van, s körülbelül 52 ezer ajánlat érhető el az oldalon. Gyakori az ajánlatkérés 1 tonna alatti szállítmányokra, költöztetésre. Naponta körülbelül 20 új ajánlat kerül fel az oldalra. A havi ajánlatkérések összege az oldal saját statisztikája szerint 40-50 millió forint. E pillanatban belföldi ajánlatkérést 545 darabot találunk, DE-HU viszonylatban 243 darabot, IT-HU viszonylatban 103 darabot, a többi viszonylat 100 alatti, vagy a legtöbb inkább 50 alatti ajánlatkérést tartalmaz.

Az oldal licittel működik: a fuvarozók ajánlatot küldenek a meghirdetett szállításokra, s az nyer, amelyiket a megbízó elfogadja. Tehát nem automatikusan a legolcsóbb licit nyer, a megbízónak joga van választani a jelentkezők közül. A fuvarozók a börzét működtető cégnek sikerdíjat fizetnek, melynek összege a végleges megbízási díj 5-10 százaléka.

Nagy Csaba