A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az Unióban minden tagországnak biztosítani kell az európai szállítási lánc zökkenőmentes működését. Ennek legfontosabb eleme, hogy a fuvarozók a belső határokon mentesüljenek a teszt- és karantén kötelezettség alól. Most négy ország, Szlovénia, Románia, Litvánia és Lettország részben vagy egészben eltörölte a sofőrök mentességét. A tesztek kiváltására elfogadják az oltásigazolásokat.

A koronavírus delta variánsa, leánykori néven az indiai mutáns, egyelőre inkább Európa nyugati felén terjed, de a kelet-európai országokban is növekszik a fertőzöttek száma. 

Szlovénia, Lettország, Litvánia és Románia úgy gondolta, hogy szigorít a beutazási szabályokon. Ráadásul úgy, hogy nem, vagy nem minden esetben tesznek kivételt a nemzetközi áruszállításban résztvevőkkel. Sokan ezt a lépést az ellátási láncok fenntarthatóságára kiadott EU-s irányelvek felrúgásának tartják, mások pedig már a sofőrök kötelező oltását sem tartják kizártnak. 

Kötelező lesz-e az oltás?

A sofőrök oltása kétségtelenül megkönnyítené a nemzetközi áruszállítást, ám nem valószínű, hogy ezt kötelezővé tennék. Ez ellentétes lenne az EU egyik alapvető értékét jelentő egyéni döntési szabadsággal. Ezt csak igen nyomós ok írhatná felül. 

Szembe mehetnek az EU-s elvárásokkal?

Az Unió iránymutatása szerint a tagországoknak lehetővé kell tenni, hogy az áruszállítást végzők gyorsan átjuthassanak a TEN-T közlekedési folyosót keresztező határátkelőkön. Akkor is, ha időszakosan visszaállítják a határellenőrzést. Ezeken az ún. „zöld sávos” határátkelőkön az átkelés ideje az ellenőrzéssel együtt nem haladhatja meg a 15 percet.

A Uniós útmutatóban azt is olvashatjuk, hogy a vírus tüneteit nem mutató sofőrök esetében nem lehet sem utazási korlátozásokat, sem karantént alkalmazni. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy „mindez nem sértheti az illetékes hatóságok azzal kapcsolatos lehetőségeit, hogy arányos és kifejezetten a helyzetre szabott intézkedéseket hozzanak a továbbterjedés kockázatának minimalizálása érdekében.” 

Ezek a döntések tehát vitathatók, de most más választásunk nincs, mint betartani a szabályokat. Lássuk, minek kell megfelelnünk!

Szlovénia

Július 15-től a belépéshez szükség van:

– 72 óránál nem régebbi PCR- vagy 48 óránál nem régebbi antigén tesztre, vagy

– EU-s vagy azzal egyenértékű védettségi igazolásra, vagy

– oltási igazolásra arról, hogy a második oltás után legalább ennyi nap eltelt:

– Pfizer: 7 nap

– Moderna, Janssen, Szputnyik, Sinovac, Sinopharm: 14 nap

– Astra Zeneca, Covishield: 21 nap, vagy 

– igazolásra, hogy átestünk a betegségen 6 hónapon belül.

Az igazolások fajtájáról és kitöltéséről a bit.ly/SzlovénIgazolásFajták oldal ad információt.

Az igazolás nélkül átkelőknek 10 napra karanténba kell vonulni. De akinek nincs Szlovéniában lakcíme, azt be sem engedik az országba. Fentiek alól augusztus 15-ig kaptak felmentést:

– a nemzetközi fuvarozásban részt vevők (kocsival vagy anélkül)

– aki Szlovéniába, vagy Szlovénián keresztül kereskedelmi jelleggel szállít árut vagy utasokat, és 8 órán belül elhagyja az országot.

– aki csak átutazik az országon, és max. 12 órán belül elhagyja azt.

A mentességet igazolni kell, amit sofőrként az ANNEX3 bizonyítvánnyal tehetünk meg (bit.ly/ANNEX3, 7 oldal). 

Szlovén tesztelési lehetőség: Zdravstveni dom Ljubljana Metelkova ulica 9, SI-1000 Ljubljana. Bejelentkezés: (+381) 31-619-359 

Románia 

Július 13-tól eltörölték a 2,4 tonnánál nagyobb áruszállítók és a 9 férőhelyesnél nagyobb buszok korlátozások alóli mentességét. Magyarország az ún. zöld zónába tartozik, ahonnan érkezve jelenleg se karantén, se tesztkötelezettség nincs. (A heti besorolást a bit.ly/RománBesorolás oldalon találjuk). De ha a sofőrünk a belépést megelőző 14 napban a sárga vagy piros zónához tartozó országban járt, akkor igazolnia kell, hogy nem fertőzött. Ezt a következőkkel teheti meg: 

– uniós oltási igazolvány (a magyar nem jó), vagy

– egészségügyi intézmény igazolása az oltás tényéről, vagy a betegség 6 hónapon belüli lefolyásáról angol, vagy román nyelven.

Igazolás hiányában karanténba kell vonulni, vagy tesztelni kell egyet.

A tranzit fuvar igazolás nélkül is áthaladhat az országon, de 12 óra alatt el kell hagynia Romániát.

Lapzártánk időpontjában 

– piros zóna: Egyesült Királyság 

– sárga zóna: Spanyolország, Portugália, Oroszország

Tesztelés Romániában: bit.ly/RománTesztelés. 

Litvánia

Az országban július 1-től nemzeti vészhelyzetet hirdettek ki. A belépőket szürke, piros, narancs, zöld kategóriákba sorolják. Hazánk június 21-től a zöld zónában van. Az aktuális lista a bit.ly/LitvánOrszáglista címen van. A zöld zónából érkezőknek nem kell karanténba vonulniuk, de a határátlépéshez kell a negatív teszt. A teszt kiváltható uniós oltás igazolással, vagy a betegség lefolyását igazoló irattal.

A nemzetközi fuvarozásban résztvevők akkor mentesülnek a teszt vagy karantén kötelezettség alól, ha 24 óránál rövidebb ideig tartózkodnak az országban. 

Tesztelés Litvániában: bit.ly/LitvánTesztek

Lettország

Július 12-től az Oroszország és Fehéroroszország felől érkező sofőrök csak teszttel vagy oltási igazolvánnyal léphetnek be az országba (72 óránál nem régebbi PCR- vagy 48 óránál korábbi antigén teszt kell.) A hiányzó tesztet a mi költségünkre megcsinálják a határátkelőkön:  

– Grebņeva, (Oroszország)

– Terehova, (Oroszország)

– Pāternieki, (Belarusz)

– Silene (Belarusz)

A más országokból érkezőktől nem kérnek tesztet, viszont be kell mutatni a következőket:

– vezetői engedély

– a digitális tachográf adatai az utolsó munkanapról (járművezetői kártya)

– nemzetközi fuvarozási munkavállalói igazolás

– ANNEX3 bizonyítvány.

(Forrás: konzuliszolgálat; eur-lex.europa.eu, E2020/C 96 I/01; ecdc; gov.si; maszol.ro; www.cnscbt.ro; romania-insider.com; koronastop.lrv.lt; urm.lt;)

TEN-T hálózat (Forrás: EU)

Hogyan juthatunk EU-s védettségi igazoláshoz? 

Magyarországon 2021. július 1-től érhető el az uniós védettségi igazolás digitálisan és papír alapon is.  

A legegyszerűbb a digitális letöltés. Két lehetőség van:

– vagy mobilapplikációt használunk (július 1. után letöltött vagy frissített EESZT alkalmazás kell, ami letölthető az App Store-ból és a Google Play áruházból)

– vagy az eeszt.gov.hu oldalról tölthetjük le az igazolást. 

Mindkettő ügyfélkapus belépéssel használható.

A mobilalkalmazásnál az első bejelentkezéskor kér TAJ számot is. Aki engedélyezi a következőkben az egyszerűsített belépést, az akár internetkapcsolat nélkül is bármikor megjelenítheti a már letöltött igazolásait.

Papíralapú igazolás kérhető a kormányablakokban vagy a háziorvosi rendelőkben is. Az igazolás ingyenes, és akár időpontfoglalás nélkül is mehetünk érte. 

Az oltási igazolás egy évig érvényes. Az kaphatja meg, akit legalább egy alkalommal már beoltottak, és az első oltás óta nem telt el egy év. A dokumentum tartalmazza az oltóanyagot is. Azt mindig a fogadó ország határozza meg, hogy a határátlépésnél milyen oltóanyagot fogad el.

EU-s védettségi igazolás (Forrás: koronavirus.gov.hu)

 

Őri András