A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A rakodás céljától is függ majd, hogy milyen gépkezelői engedélyre lesz szükség a targonca vezetéséhez. Aki egy teherautóra pakolja az árut, annak új vizsgára lesz szüksége, aki csak egy raktárban dolgozik, annak nem. A teljesen logikátlannak tűnő megkülönböztetést a Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság állásfoglalása erősítette meg.

Tavasz elején írtunk arról a miniszteri rendeletről, mely új képzésre kötelezi az emelő- és rakodógépek kezelőit. Még egy 2009-es jogszabályváltozás írja elő, hogy a korábbi, „mustársárga” gépkezelői jogosítványok érvényessége 2015. december 31-én végleg lejár. Ezt követően, 2016-tól már új típusú jogosítványt kell szerezniük azoknak a gépkezelőknek is, akik akár 20-30 éve kezelik ezeket a gépeket hiba nélkül. Az új gépkezelői jogosítványhoz ráadásul OKJ-s vizsga is kell, amit a régi szabály szerint nem kellett megszerezniük. Így akinek nincs OKJ-s képzettsége, annak ezt a tanfolyamot is el kell végeznie. Korábban egy targoncavezetői jogosítványt akár egy 32 órás képzés elvégzésével is meg lehetett szerezni, most viszont egy legalább 90 órás OKJ-s tanfolyam kell a vizsgához. A teljes költség 100-150 ezer forint, amit annak is ki kell fizetnie, aki évtizedek óta ilyen gépekkel dolgozik.

Az új képzési követelményről szóló rendeletnek van azonban néhány olyan szabálya, ami az egész változásnak a hatályát leszűkíti a közúti közlekedési ágazatra. Már a rendelet címe is így szól: „a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról”. Vagyis ugyanarra a munkára más szabályok vonatkoznak aszerint, hogy a targoncás mit rak fel, milyen célból rakodik a gépével? Nehéz elképzelni, de így van. Ezt a furcsa, elképzelhetetlen helyzetet most az országos Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság egy írásos állásfoglalásban hivatalosan is megerősítette.

Az állásfoglalást egy fuvarozótársunk kérésére állította ki az igazgatóság Munkavédelmi Főosztálya, dr. H. Nagy Judit főosztályvezető aláírásával.

A főosztályvezető az állásfoglalásban megerősíti, hogy a hivatkozott rendelet hatálya csak a közúti áruszállítást végző járművek megrakodásához vagy ennek előkészítéséhez alkalmazott önjáró emelő- és rakodógépekre terjed ki. Ez azt jelenti, hogy ha a targoncával NEM közúti áruszállítást végző járműre rakodnak, hanem egy állványra, akkor arra már nem terjed ki a rendelet hatálya. Ebben az esetben nincs is szükség sem az új típusú gépkezelői jogosítványra, sem a hozzá kötelező OKJ vizsgára. Akinek megvan a régi, mustársárga gépkezelői (épületgép-kezelői) papírja, vagy a kék színű, targoncavezetői jogosítványa, továbbra is használhatja ezeket, nem kell kicseréltetni. Az igazolvány érvényességéhez az orvosi alkalmasságot kell időről-időre igazolni.

Ha ellenben a targoncásnak az a feladata, hogy a raktárhoz betolatott teherautóra felpakolja az árut, akkor már kell neki az új típusú igazolvány is. Az építőiparban dolgozó targoncásoknak tehát egyáltalán nem kell új papírok után futniuk – hacsak nem kell mondjuk téglát teherautóra rakodniuk.

A fentiek alapján képzeljük el, hogyan zajlik majd egy raktár munkanapja? A műszakvezető két csoportba osztja majd a targoncásokat. Józsi bácsinak csak régi típusú papírja van, ő a bejárat közelében nem dolgozhat, nehogy úgy tűnjön, hogy autót kell megraknia. Őt csak a belső árumozgatáshoz lehet használni. Esetleg arra talán megkérhető, hogy a raktár belsejéből kihozza a raklapokat, s letegye valahova a bejárat közelébe. Itt már a fiatal Géza kapja fel a raklapot, mert neki van friss OKJ-s végzettsége és új gépkezelői jogosítványa, ő jogosult arra, hogy a rakodó kamionra is felpakolja az árut.

Igaz, ha még szorosabban vesszük a rendelet előírásait, akkor Józsi bácsit a raktár közelébe sem szabad már engedni. A rendelet ugyanis úgy fogalmaz, hogy a jármű megrakodásához vagy ennek előkészítéséhez alkalmazott emelőkre és rakodókra érvényes az új előírás. Tehát Józsi bácsi azt sem teheti meg, hogy egy sarokba összeállítja azt az árut, amit majd fel kell tenni a kamionra. Valószínű, hogy ez az összehordás már a rakodás előkészületének számít, így ehhez is kell az új engedély.

A magyar jogban ez a rendelet szinte páratlan. Nem ismerünk másik olyan szabályt, ami a végzett munka jellege alapján követelne más és más felkészültséget a munkát végző személytől. Nem a bonyolultsága, a nehézségi foka, veszélyessége, hanem a rakodás helye alapján különíti el a feladatot végzők egyes csoportjait. 2016-tól tehát az egyik targoncásnak szüksége lesz új papírokra, a másiknak meg nem. Pedig mindketten ugyanolyan nehézségű munkát végeznek majd, ugyanazokon a gépeken.

8 válasz

  1. A véleményem, hogy az autókra való rakodás nem csak a rakodásból áll, a rakódónak ismernie kell, hogy milyen anyagot rak fel, lehet-e egymásra tenni, hogyan kell rögzíteni. Szerintem ezek ismeretéhez nem targoncavezetői vizsga kell.A cégeknél targoncázó dolgozók ezekkel az ismeretekkel rendelkeznek, tehát az egész újraoktatás és vizsgáztatás csak az állam kasszáját gazdagítja, úgy, hogy az egyszerű munkásokat bosszantja, esetleg el is veheti a munkájukat. Kíváncsi lennék az uniós szabályokra. Az okos vezetőink sokat gondolkodhatnak azon, honnan lehet még bevételt szerezniük., csak remélni szeretném, hogy tovább nem nehezítik a „kisemberek” életét.
    Tisztelettel: Horváthné Ildikó

    1. úndoritó , Ez Megint Csak a P pénzről szól felesleges embereknek ,munkát adni „

  2. Ez a történet arrol szol hogy menyi pénzt tudnak kihúzni a dolgozok
    zsebéből .Lásd a GKI. vizsgát.Pl :Németország,Ausztria de lehetne sorolni. Túl éhesek az itt ragadt elvtársak.

  3. Ennek a Dr H Nagy Juditnak biztos nagyon sok diplomája van de szerintem targoncát közelröl nem nagyon látott. A gépkocsi rakodásáért a gk vezető a felelös.

  4. ez egyszerűen diszkrimináció !!!!!! kíváncsi volnék az ombudsman véleményére. Ezek az intézkedések (gki kártya új gépkezelői vizsga egyértelműen csak a fuvarozókat azok közül is csak a kicsiket sújtja.Az orvosoknak ügyvédeknek tanároknak mérnöknek az úgynevezett értelmiségnek mitől érvényes a diplomája az unióban ?Csak a kis embereknek lehet eltörölni egy tollvonással a szakmáját ill. végzettségét. Pedig kevesebb megvásárolt szakvizsga van mint diploma i! igaz az országot is és az uniót is lehet irányítani elveszett és lopott diplomával.ügyvédnek is lehet lenni nyolcvanéves diplomával hálapénzt is fel lehet venni büntetlenül adómentesen évtizedek óta még egy gépkocsivezetőnek ha elront valamit csak a menetokmányok vezetésében horribilis büntetést fizet,a többiről nem is beszélve.Ennyi jogszabály ,ellenőrzés ,tanfolyam, engedély, feltétel büntetés egy vállalkozásnál nincs mint a fuvarozóknál.utasszállító repülőgéphez nem kell ennyi tanfolyam ,bizonylat mint amit a sofőrnek vezetni kell a munkája már nem is gépkocsi vezetésről szól.Állandóan stresszbe van hogy mikor miért és mennyire vajon kifogja megbüntetni ha van sapkája azért ha nincs azért.Olyan emberek hoznak döntéseket szabályokat akik még utasként se nagyon ültek kamionba nem hogy több millió km lenne talpukba és ők tudják a tutit az íróasztal mögül .Tisztelet a kivételnek mert a többség csak annyit tud hogy nagy és hosszú.Sajnos az ország és az unió is azért áll úgy ahogy áll. Ez a nagy demokrácia az egyiknek mindent a másiknak semmit igaz az öreg halász is megmondta hogy a fejétől büdösödik a hal csak a farkánál kezdik el pucolni!!!!! Tisztelettel aki már megunta!!!!!!

  5. Fogjunk össze mert amíg ezer fele húzzunk addig azt tesznek vellünk amit akarnak.

  6. akkor most nekem kell újra vizsgázni vagy sem?
    ilyen OKJ-s papírom van és mustár sárga jogsim
    Könnyűgépkezelő (OKJ 31 5256 02)

    és raktárba dolgozok elektromos gyalogbékával,amivel kocsit is pakolunk le/fel.

    Üdv

    Gyökös Gábor

  7. Én ezért nem fogok kifizetni 100 150 ezret soha!Majdnem 20- év profi tapasztalat után! Már szinte veteránként a szakmába! Azzal soha nem leszek Rutinosabb, mert néhány kört teszek, és kitöltök egy rakás teszt lapot! Míg a Retkek ezért felmarnak 150 ezret, Aztán Vigyorogva kullognak el a picsába! Gondolván, Megfejtük a tehenet Hihi…