A hazai fuvarozó szakma egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenye, az „5 tengelyen-biztos kézzel!” idén a jubileumi tizedik alkalommal a nemzetközi DAF Driver Challenge magyar selejtezőjévé vált.
A legjobb magyar kamionsofőr a nettó 2 millió forint fődíjon túl Európa legkiválóbb tehergépkocsi-vezetőivel mérheti össze gyakorlati és elméleti felkészültségét a Goodyear luxemburgi tesztpályáján 2023-ban.
A verseny
Kamionsofőrként rutinnak tűnhet az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny, hiszen a hétköznapi munkafolyamatok elvégzéséhez és a váratlan szituációk megoldásához hasonló feladatok várnak rájuk. Pedig nem elég vagánynak lenni, szükség van precizitásra, lelkesedésre és profizmusra is!
A június 13. és július 17. között nevezett tehergépkocsi-vezetőkre először egy online, 30 GKI-vizsgakérdésből álló teszt vár. Az elméleti előselejtező önmagában erős kihívás, hiszen a fuvarozás összes munkafolyamatát és a magyar, ill. európai jogszabályokat is ismerni kell hozzá. Az Online Előselejtezőn 30 perc áll rendelkezésükre, hogy helyesen megválaszolják a kérdéseket.
Az elődöntőbe 30 versenyző juthat tovább, akikre ügyességi, vezetéstechnikai feladatok, és elméleti teszt megoldása mellett közúton történő vezetés vár. A kétnapos megmérettetésen kiderül, hogy ki az a legjobb 10 kamionsofőr, akikért izgulni lehet a döntőben.
A drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján olyan váratlan szituációkkal találkozhatnak a versenyzők, amelyekben fény derül rátermettségükre és szakmai tudásukra. A szimulációs feladatok megmutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők partnerek-e az utakon, odafigyelnek-e a biztonságos közlekedésre éles helyzetekben is, és meg tudják-e oldani a munkájuk során felmerülő kihívásokat.
A legjobb, de Európában is
Az idei „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny győztese a nettó 2 millió forint nyereményen kívül a nemzetközi DAF Driver Challenge 2023-as döntőjében indulhat az európai címért.
A DAF Hungary Kft. gyakorlati tréninggel, a NiT Hungary és a Kamionsuli Kft. elméleti felkészítéssel támogatja a döntőbe bejutott versenyzőt.
A magyar színekben kormány mögé ülő kamionsofőrt a verseny mindhárom napján Váradi Csaba, a DAF Hungary Kft. műszaki oktatója kíséri, aki a feladatok közben tolmácsol.
A DAF Trucks nemzetközi kamionos versenyének felépítése hasonló az „5 tengelyen – biztos kézzel!” megmérettetéséhez. A tehergépkocsi-vezetőkre olyan feladatok várnak, amelyekkel szakmai hozzáértésüket, alkalmazkodóképességüket, reakcióidejüket, vezetéstechnikájukat, elméleti és a tehergépkocsijuknak, munkaeszközeiknek ismereteit mérik fel.
Az 5 tengelyen verseny idei dátumai
Nevezési időszak: 2022. június 13.–július 17.
Online teszt: 2022. augusztus 28. (vasárnap) 16 órától
Elődöntő: 2022. szeptember 10–11. (szombat, vasárnap) – Schmitz Cargobull telephely, Bicske
Döntő és családi nap: 2022. szeptember 24. (szombat) – drivingcamp Hungary, Zsámbék
A magyar kamionsofőrök itt jelentkezhetnek az „5 tengelyen-biztos kézzel!” 2022-es versenyére.
Elméleti felkészülés biztosítása
A főszervező, a NiT Hungary 10 héten keresztül segíti a magyar kamionsofőrök elméleti felkészülését az ingyenes GKI-vizsgakérdésekből álló online teszttel. Minden héten új tesztet tölthetnek ki, aminek az eredményeit egyből meg is kapják. Az online előselejtező előtt egy héttel pedig elérhetővé válik a 10×20 db GKI-vizsgakérdés!
A heti gyakorlótesztekkel növelhetik esélyüket a nettó 2 millió forint fődíj elnyerésére és a nemzetközi DAF Driver Challenge versenyre való kijutásukat.
Lépjen nemzetközi szintre, kezdjen készülni már ma a gyakorlótesztekkel >>>