A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Nincs ok a pánikra: van elég gázolaj, és a védett ár is jár a magyar fuvarozóknak

Elég egyetlen hír a közel-keleti feszültségről vagy egy ellátási zavarról, és a fuvarozóként máris a legrosszabbra készülünk: egekbe szökő költségekre és üres benzinkutakra. Grád Ottó a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint azonban a jelenlegi helyzetben a hazai ellátás biztonságát semmi sem veszélyezteti, sőt a friss kormányzati döntések miatt a fuvarozók is védett áron vásárolhatnak gázolajat.

Felszabadított készletek, elegendő üzemanyag a kutaknak

Grád Ottó hangsúlyozza, hogy a mostani kormányrendelet értelmében a stratégiai benzin- és a gázolajtartalékot is felszabadították, így jelentősen nőtt a piac számára rendelkezésre álló mennyiség. Elmondása szerint ha semmilyen más forrás nem lenne, nem működne a finomító, nem lenne import, akkor is több mint két hónapra elegendő üzemanyag áll a kutak rendelkezésére. A készletfelszabadítás miatt abszolút van elegendő üzemanyag, így a nagykereskedők, kiskereskedők és végfelhasználók kiszolgálása megoldottnak tekinthető. 

A védett ár bevezetése: nekünk is 615 Ft

A bevezetett védett ár a normál benzin esetén literenként 595 forint, a normál gázolaj pedig 615 forintba kerül. Minden magyar rendszámú gépjármű tulajdonosa, üzembentartója jogosult tankolni ezen a kedvezményes áron, ha rögzítik a rendszámát, forgalmi engedélyét. 

A töltőállomásokon továbbra is kötelező feltüntetni a normál, szabadáras termékek árát is azok számára, akik nem jogosultak a kedvezményre, mint pl. a külföldi rendszámú autók tulajdonosai. Szintén csak szabadáras üzemanyagot tankolhatunk kannákba is, szóval ha kifogyott a dízel a járművünkből, 20 litereres kannánkat csak teljes áron tölthetjük fel.

A jogalkotói szándék az, hogy a magyar rendszámú kamionok és személygépkocsik is jogosultak legyenek a védett áras üzemanyagra.

A telephelyi kutakra is kiterjesztik

Az első rendeletből azonban a telephelyi kutak kimaradtak, így csak a benzinkutaknál tankolva lett volna olcsóbb a gázolaj. Ezt azonban a fuvarozó érdekvédelmi szervezetek kérésére hamarosan korrigálják. A fuvarozók telephelyi kutjainak védett árú ellátását tegnap – azaz 2026.03.12-én – egy Facebook posztban jelentette be Nagy Márton Nemzetgazdasági Miniszter.

Inkább csak az ár miatt lehetnek készletprobkémák

Grád úr megjegyzi, hogy a szabadáras piacon az árak drasztikusan emelkedtek, különösen a dízel esetében. A dízel nagykereskedelmi ára – védett ár nélkül- már valahol a 676–790 forint/liter környékén mozog. Ez jelentős különbséget jelent a védett árhoz képest.

Ha nagy a különbség a piaci ár és a védett ár között, az spekulatív beszerzésekhez és megnövekedett fogyasztáshoz vezethet –  hívja fel a figyelmet a szakember. A védett ár hatására a fogyasztás akár másfélszeresére vagy duplájára is nőhet. Ha erre nem készülnek fel a töltőállomások, akkor lehetnek ideiglenes ellátási zavarok. 

Nemzetközi kitekintés és kockázatok

A közel-keleti konfliktusok, különösen a Hormuzi-szoros forgalmának zavara, nagyobb problémát okozott, mint azt sokan várták. A világkereskedelem közel 25%-a halad át ezen a szoroson, így ha ez kiesik, óhatatlanul megbillen a piac. Ez okozza a kőolaj világpiaci árának szélsőséges mozgásait. Bár a hét eleji, csaknem 120 dolláros hordónkénti csúcs után ismét egy alacsonyabb szintre állt be a nyersolaj ára. Az interjú pillanatában (2026.03.11. 10:30) már 90 USD körül volt a jegyzés, de ez a korrekció még nem jelentkezett teljes mértékben az európai finomított termékárakban, különösen a gázolajnál.

Európában komoly mennyiségben hiányzik benzin és gázolaj. De míg a benzinellátást az európai finomítók nagyjából képesek biztosítani, ha van elég kőolaj, a gázolaj esetében hagyományosan 15-20% import a szükséges. Korábban ez az import részben Oroszországból érkezett, de a szankciók miatt új forrásokat kellett találni. Ezek a közel-keleti finomítók voltak, amik szállítása most a Hormuzi-szoros támadása miatt akadozik. Emiatt emelkednek most extrém mértékben az európai gázolajárak, aminek orvoslására a Nemzetközi Energiaügynökség is javasolta a készletek felszabadítását.

Mire készülhetünk a jövőben?

Összességében Grád Ottó szerint Magyarországon jelenleg van és lesz elegendő üzemanyag, a készletfelszabadítás és a finomító működése mellett import is érkezik, így a fizikai ellátás biztosított. A védett ár bevezetése rövid távon védelmet nyújt a magyar fogyasztóknak. A szakember ezért nem tartja szerencsésnek, hogy a fuvarozók készleteket halmozzanak fel. Ha a válság elhúzódna, Magyarország akkor is képes lenne elegendő üzemanyaggal ellátni a kutakat. A következő hetek kiszámíthatóak Magyarországon, elegendő üzemanyag áll rendelkezésre – hangsúlyozza a szakember.

Ugyanakkor a piaci torzulások és a nemzetközi szállítási kockázatok miatt a piac továbbra is érzékeny marad, és sok múlik a Hormuzi-szoros forgalmának helyreállásán. Grád úr ezért óvatosságra int: a szereplőknek mértékletes készletgazdálkodásra kell törekedniük, el kell kerülni a spekulatív felhalmozásból eredő ellátási problémákat.

Sebestyén Szabolcs

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu