A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A lengyel fuvarozók még mindig alacsonyabb fuvardíjakért dolgoznak, mint a németek, annak ellenére, hogy a lengyel és a német bérek régóta közelednek egymáshoz. A lengyel fuvarozási ágazat szívósan tartja a versenyelőnyét, ami annak is köszönhető, hogy az alacsonyabb munkáltatói költségek jelentős adut jelentenek a lengyel vállalkozók kezében. A skandináv-lengyel kereskedelmi kamara számításai szerint a német spedíciók költségei legalább 60 százalékkal múlják felül a lengyelekét. 

A skandináv áruszállítók igyekeznek is szorosabbra fűzni az együttműködést lengyel partnereikkel. Ők úgy látják, hogy a lengyelek európai logisztikai szerepét tovább növelték az ukrajnai háborús események. A lengyel fuvarozók 2022-ben a nehéz körülmények ellenére is több árut szállítottak, mint az azt megelőző évben. 2023-ban még az eddigieknél is jelentősebb növekedésre és több beruházásra számít a lengyel fuvarozói és logisztikai ágazat.

Egyedül a sofőrhiány okozhat komolyabb fennakadásokat, mivel a meg nem erősített adatok szerint pillanatnyilag 150.000 sofőri állás vár betöltésre Lengyelországban.

Forrás: Verkehrsrundschau