A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az energiatakarékossági pályázatok sorában másodikként megjelent a háztartási gépek cseréjére vonatkozó felhívás is. (Az első, kazáncserét támogató pályázatról itt olvashat.) Erre a célra 627 millió forintot szán a kormány. A pénzből hűtők és fagyasztók vásárolhatók. Egy pályázó 25 vagy 35 ezer forintos támogatáshoz juthat hozzá, attól függően, hogy milyen energetikai besorolású a megvásárolni kívánt készülék.

A cél ebben az esetben is az energiamegtakarítás. Akkor támogatható egy pályázat, ha azzal legalább 10 százalékos energiamegtakarítás elérhető, vagy évente 20 kilogrammal kevesebb széndioxid jut a levegőbe.

A megtakarításra vonatkozó adatokat nem a pályázónak kell kiszámolgatnia, azt a pályázati űrlapot kitöltő rendszer megteszi helyette. A pályázatíráshoz meg kell adni a lecserélni kívánt régi készülék típusát. Enélkül nem lehet megírni a pályázatot. Ebből következik, hogy új gépet vásárolni nem lehet, kizárólag cserélni a régi, sokat fogyasztó eszközt. Bár a kiírásban külön nem említik, a pályázónak le is kell adnia a régi gépét, azt nem lehet például a gyerekeknek, ismerősnek továbbadni, vagy eladni. A szerződésben kötelezettséget vállal arra a pályázó, hogy az új gép szállításakor a kereskedőnek átadja a régit.

A támogatást a gépek energetikai besorolásától teszik függővé. Az A+ energiaosztályú gépekre a legmagasabb támogatás 25 ezer forint lehet, a jóval többe kerülő A++ és A+++ jelzésűekre 35 ezer forint. Mindkét összegre igaz, hogy ez a maximális érték, a tényleges támogatás nem lehet több a vásárlási ár felénél. A legtöbb pályázó valószínűleg a 25-35 ezres maximumot kapja, hiszen egy normál méretű A+ készülék 60-80 ezer között, egy ennél gazdaságosabb hűtő már 100 ezer forint körül kapható. További megkötés, hogy a készüléket csak az akcióban regisztrált kereskedőknél lehet majd megvenni.

A pályázati keret arányosan oszlik el az országban. Nem a teljes keretre pályázik mindenki, hanem meghatározták, hogy egy-egy régióra mennyi pénz juthat. Így például Budapestre és Pest megyére nem egészen 189 millió forint jut, akkor is, ha ennél sokkal több lenne a pályázó. Pályázni október 27. és november 30. között lehet, illetve rövidebb ideig, ha a keret közben kimerül. Az egyes térségekben eltérő időben kezdődik a pályázatok befogadása. Budapesten már október 27-től be lehet nyújtani a pályázatokat, míg a sorban legutolsó Dél-Dunántúli Régióban csak november 17-től.

A pályázó csak nyugdíjas lehet, vagy nagycsaládos (3, vagy több gyermeket nevelő) magánszemély. Lehet, hogy sokakban felmerül, hogy a nyugdíjas nagyszülők, vagy a 3 gyermekes ismerős nevében pályáznak, s átveszik tőlük a megvásárolt gépet. Fontos tudni, hogy a pályázónak 3 évig saját háztartásában működtetnie kell a megvásárolt gépet. Ezt 3 éven belül bármikor ellenőrizhetik is. Ha kiderül, hogy a bejegyzett pályázó címén nem található meg a támogatásból vásárolt gép, akkor vissza kell fizetni a kapott összeget. Sőt, még költségvetési csalás címén büntetőügy is indulhat a pályázó ellen. Ezzel a lehetőséggel tehát nem érdemes játszani.

A hivatalos pályázati információk, űrlapok és tájékoztatók a https://uszt-hgcs.hu/ internetcímen érhetők el.