A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A 2020-as év világszerte rendesen megtépázta a gazdaság szereplőit. Ez alól a fuvarpiac sem volt kivétel. Év végére ugyan fellendült a piac, mégis mindenki bizonytalanul tekint a 2021-es évre. Bár a pénzügyi elemzők gazdasági fellendülést jósolnak ez évre, kicsit mindenki gyanakvó ezzel kapcsolatban. Tényleges fellendülés valószínűleg csak a megfelelő átoltottság után várható. Nézzük a tényeket!

Gazdasági fellendülés?

A gazdasági elemzők optimistán állnak a 2021-es évhez. Márcsak azért is, mert a legtöbb ország gazdasága a 2019-es évhez viszonyítva már eleve mínuszból indul. Ebből kiindulva nem nehéz gazdasági növekedésről beszélni. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzései szerint a világgazdaság GDP-je (bruttó hazai termék) a 2020-as 4,4 %-os csökkenés után 2021-re 5,2 %-os növekedést mutathat. De ez nem 2019-hez képest lesz növekedés, csak egy bizonytalan, lassú  visszatalálás a “normális” kerékvágásba. Tényleges gazdasági fellendülésről akkor lehet majd beszélni, ha vége lesz a vírushelyzetnek. Hogy ez mikor következik be, nehéz megjósolni. Lehet, hogy már nyárra, de az is lehet, hogy csak év végére. Egyelőre a harmadik hullámmal küzd a világ.

A gazdaság talpraállása valószínűleg világszerte nem lesz egyenletes. Üteme attól függ majd, hogy a védőoltásokat mennyire sikeresen és gyorsan alkalmazzák az egyes országok. Jelenleg, az első negyedév végén a legtöbb ország még messze van a megfelelő átoltottságtól. A szakértők szerint előfordulhat, hogy a gazdaság fellendülése 2021 végére, vagy akár csak 2022-re fog megtörténni.

Kína: a koronavírus nyertese

A vírus kiindulópontja Kína volt. Ám Kína gyorsan és radikálisan kezelte a vírushelyzetet, és ez látszik a gazdaságán is. Az egyetlen ország, ahol a GDP nem csökkent 2020-ban. 2021-ben pedig 8,2 %-os gazdasági növekedést várnak.

Európa optimista

Az Európai Unió országainak gazdaságára különböző hatással volt a vírushelyzet. Azokban az országokban, ahol az euró a hivatalos fizetőeszköz  2020-ban komoly, 8,3 %-os GDP csökkenés következett be. Ehhez képest az IMF optimistán áll a ‘21-es évhez és 5,2 %-os növekedéssel számol.

Az eurózónán kívüli tagországok változatos képet mutatnak. A főként turizmusból élő Horvátországot például teljesen padlóra küldte a vírus, GDP-je 9%-kal esett vissza. Ha viszont 2021-ben feloldják az utazási korlátozásokat, akkor akár 6%-os GDP növekedéssel is számolhatnak a horvátok az IMF szerint.

Magyarország 

Magyarországon a koronavírus tavaszi hulláma során hozott kormányzati intézkedések európai viszonylatban enyhék voltak, a gazdaságot mégis jelentősen befolyásolták. Az autógyártás, a turizmus és a légi szállítmányozás komoly visszaesést mutattak a korlátozások hatására. A gazdasági szakértők szerint a 2020-as évben 6 %-os  GDP csökkenés történt hazánkban. Ehhez képest számítottak idén 3,5 – 4,5%-os növekedésre. Ám ez még azelőtt volt, hogy a romló járványadatok miatt újra le kellett volna állítani az országot. És ez még mindig visszaesés lenne 2019-hez képest. Valószínű, hogy a gazdaság helyreállítására nemcsak az idei, de a 2022-es évünk is rá fog menni.

Mire számítson a fuvarpiac?

A tavaszi visszaesés után a fuvarpiac csak ősszel talált magára. A TIMOCOM fuvarpiaci barométere szerint az áru-raktér arány európai szinten kb. szeptember óta 65:35 arányszámot mutat. Ez azt jelenti, hogy Európában majdnem kétszer annyi árut kell szállítani, mint amennyi szabad fuvarozó van. Ez az arány jóval meghaladja a 2019-es és 2020-as év eleji adatokat. Ezzel szemben a magyar-EU fuvarozás már nem mutatott ilyen fényes számokat, februárban a HU-EU arány 14:86.

A belföldi fuvarozás aránya 33:67 volt. Tehát sokkal több volt a szabad kapacitás, mint amennyi megrendelés. A TIMOCOM fuvarpiaci barométer szerint viszont a megrendelések száma év eleje óta folyamatosan növekedett. Sőt, egy picivel, de meg is haladta az elmúlt két év év eleji megrendeléseinek számát. Tehát a fuvarpiacra az őszi lezárások már nem voltak hatással. Hogy a mostani korlátozások mekkora visszaesést hoznak, még kérdés.

—————————————————————————————————————————————————————-

TIMOCOM a fuvarpiaci barométer

A TIMOCOM fuvarpiaci barométer európai szinten gyűjti az adatokat. Úgy működik, hogy az adatbázisban elérhető szállítási megbízások mennyiségét összehasonlítja azokkal a szállítási kapacitásokkal, amit a náluk regisztrált fuvarozók felajánlottak. Ebből kijön egy arányszám, ami megmutatja, hogy az adott pillanatban miből van több: szállítandó áruból vagy üres raktérből. Az adatokat bármely országgal kapcsolatban megnézhetjük.

—————————————————————————————————————————————————————-

Emelni kellene a fuvardíjat

A 2020-as év elejei válság következtében a hirtelen lecsökkent kereslet és az alacsony üzemanyagárak miatt a fuvardíjak jelentősen visszaestek. 2020-ban az átlagos fuvarozási díj 1,55 eurót tett ki kilométerenként (a Trans­port Intelligence számításai alapján). Ez alacsonyabb volt a 2019-es kilométerenkénti árnál. Ha megindul a válságból való lassú kilábalás, akkor egészen biztosan emelkedni fognak a fuvardíjak is. A szakértők szerint 2021 végére az európai fuvardíj kilométer 1,6 és 1,7 euró között mozoghat majd.

A fuvardíj emelkedésének több oka is van. Egyrészt ha csekély mértékben is, de emelkedtek Európa-szerte a minimálbérek. Továbbá az üzemanyagárak is folyamatos emelkedésben vannak. Januárban még 387 Ft/l volt a gázolaj ára, márciusban már 28 forinttal drágább, 415 Ft/l-rel kell számolni. Ha ez továbbra is így folytatódik, nem úszható meg a fuvardíjak emelkedése.

A Brexit is befolyásolhatja a fuvardíjak alakulását. Bár kisebb árumennyiséggel kell számolni az Európai Unió és Nagy-Britannia között, de a fuvarozóknak többletköltséggel kell szembenézniük. Ezek a vámolás és a hozzá kapcsolódó ügyintézés miatt merülnek fel. Nagy-Britannia irányába már 2020 utolsó negyedévében is emelkedtek a fuvardíjak. Ez az irány a jövőben is folytatódni fog.

A sofőrhiány újból probléma lesz

A járművezetők hiánya tavaly, a visszaeső kereslet miatt feledésbe merült. A fellendülő fuvarpiacnak 2021-ben azonban újból szembe kell néznie a sofőrhiány problémájával. Ha kevés a sofőr, akkor többet kell fizetni annak, aki dolgozik. Ez ismét nyomást fog gyakorolni a fuvardíjakra.

Király Viktória