A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Romániában elkészült 13 kilométer új autópályaszakasz

Megnyitották a forgalom előtt a Déli-Kárpátokon átvezető A1-es autópálya Nagyszeben és Bojca (Boita) között elkészült 13 kilométeres szakaszát. Romániában 2020 márciusában kezdték el építeni a magyar határtól Bukarest felé vezető sztráda Nagyszeben és Pitesti között hiányzó részét.

Az öt részre tagolt beruházás első, legrövidebb szakasza készült most el. Az autópálya másik végén is jól haladnak a munkálatok, a Pitesti és Curtea de Arges közötti ötödik szakasz 25 százalékban készült el. A három legnehezebb hegyi szakasz tervezésére és kivitelezésére is megkötötték már a szerződéseket, ezek közül az Arges megyei negyedik szakaszon tavasszal kezdődik meg az építkezés.

A nemrég megnyitott 13 kilométeres autópálya-szakaszon kívül 2022-ben a Pitesti és Craiova között épülő autóút egy 18 kilométeres szakaszával bővült a romániai gyorsforgalmi úthálózat, amelynek együttes hossza így 995 kilométer.

Forrás: trans.info

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu