A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Elsősorban a román és bolgár „horrorkaravánok“ elleni fellépés miatt változtatta meg a kormány a bírságrendeletet. A rendelet decemberi módosítása lehetőséget ad a túlsúlyos személyautók és kisbuszok elleni fellépésre is. A szállító cég 600, a sofőr 150 ezer forint büntetést kaphat a szabályok figyelmen kívül hagyásáért.

A 156/2009-es kormányrendelet, azaz a fuvarozói bírságrendeletnek a túlsúlyra vonatkozó előírásai eddig csak a teherautókra és a buszokra vonatkoztak. Ennek oka az volt, hogy a rendelet szövegébe belefoglalták a „haszonjármű“ kifejezést. Így bármennyit is nyomott egy személyautó önmagában vagy pótkocsival, kívül esett a rendelet hatókörén. Ezt most megváltoztatták. Változott az is, hogy kire szabják ki a túlsúlybírságot. Míg korábban ezt a haszonjármű üzemben tartójának kellett állnia, a módosítás szerint már az „elkövetőre“ kell a bírságot kiszabni.

A módosítást a külföldi autószállítók magyarországi megjelenése indokolta. Ezeket a szerelvényeket legtöbbször egy személyautónak minősülő jármű, például személykocsiként vizsgáztatott kisteherautó húzza. A vontató jármű a platóján szállít egy autót, a másikat meg a mögé kötött pótkocsin vagy akár több pótkocsin húzza maga után. Bármennyire is nyilvánvaló volt a nem megfelelő rakományrögzítés, az elégtelen műszaki állapot, a fuvarozókra vonatkozó szabályok alapján nem léphettek fel ezekkel a szerelvényekkel szemben. A jogszabály kiterjesztése lehetőséget ad a rendőröknek arra, hogy akár a forgalomból is kivonassák az így összeállított szerelvény tagjait, ha durván megsértik az előírásokat.

Emelkedik a bírság

A rendelet azt is pontosítja, hogy az egy időben elkövetett jogsértésekért az üzembentartó összesen 600 ezer, míg a sofőr összesen 150 ezer forint bírságot kaphat. A sofőr számára ez a büntetés emelkedését is jelentheti. Az eddigi szabály szerint a sofőrre a cégre kirótt büntetés 20 százalékát lehetett kivetni. Ezt a 20 százalékos szabályt most kivették a szövegből. Ez például azt jelenti, hogy a sofőr már egy 10% alatti túlsúly esetén is megbüntethető 100 ezer forintra. Ugyanennyit kap az autó üzembentartója is. Korábban a sofőr csak a „céges“ büntetés 20%-át kaphatta, azaz 20 ezer forinttal megúszott volna egy ilyen esetet.

A „céges“ szót azért kellett itt idézőjelbe tennünk, hogy figyeljünk ebben is a változásra! Eddig ez a bírság vállalkozókat, cégeket érinthetett, hiszen csak a haszonjárműveket büntethették. Most a rendelet „üzembentartót“ említ, aki akár magánszemély is lehet. Tehát az autó magánszemély tulajdonosa is megkaphatja a 600 ezer forint bírságot indokolt esetben.

Bírság a jármű rossz műszaki állapotáért

További újdonsága a rendeletnek, hogy a korábbinál sokkal alaposabban részletezi a műszaki állapottal kapcsolatos szabálytalanságokat és azok büntetését, bevezetve a súlyosság szerinti csoportosítást is. A rendelet azokat a műszaki problémákat bünteti, amelyek komoly vagy veszélyes hiányosságnak számítanak. Ennek a besorolásnak a szabályait pontosan rögzíti a járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet.(5/1990 rendelet 10. melléklet III. részének első táblázata.)

A járművek műszaki állapotával kapcsolatos gondokat mindeddig elég szűkszavúan foglalták össze. A rendkívül súlyos jogsértések mindegyike 200 ezer forintos büntetéssel járt, a súlyos jogsértés busznál 100 ezer, teherautónál 60 ezer forintos bírságot jelentett. Ezt a szűk összefoglalást most egy alapos táblázat váltotta fel, ami kiterjed minden kategóriára és a műszaki problémák típusaira. A legsúlyosabb tétel a táblázatban a 600 ezer forintos büntetés, de a kisebbekből is könnyen kijöhet ez az összeg. A büntetést mostantól ugyanis tételenként számolják, s egy rozogább autó esetén elég sok tételt fog tartalmazni ez a „menüsor“. (Erre is érvényes az üzembentartó maximum 600, a sofőr maximum 150 ezres büntetése.) S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ebben a táblázatban ma már szerepelnek a személygépkocsik is.

Az autó műszaki állapota alapján kiszabható bírságtételek forintban. Az egyes hiányosságokért adandó bírságok összeadódnak. 

A súlyosság foka (SJ = súlyos, RSJ = rendkívül súlyos jogsértés) személyautó, könnyű pótkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű 3,5 tonna alatti teherautó és 0,75-3,5 t pótkocsi  teherautó 3,5 tonna felett és nehéz pótkocsi busz
Alváz, futómű, kerék, gumi, fékek és kormány komoly hiányossága SJ 20.000 40.000 100.000 150.000
Alváz, futómű, kerék, gumi, fékek és kormány veszélyes hiányossága RSJ 50.000 100.000 300.000 300.000
Az előző pontban fel nem sorolt szerkezeti elemek komoly hiányossága SJ 10.000 20.000 50.000 100.000
Az előző pontban fel nem sorolt szerkezeti elemek veszélyes hiányossága RSJ 20.000 40.000 100.000 150.000
A rakományrögzítést érintő komoly hiányosság SJ 10.000 50.000 100.000 150.000
A rakományrögzítést érintő veszélyes hiányosság RSJ 20.000 100.000 300.000 300.000
Műszaki vizsgálati bizonyítvány nélküli közlekedés (magánhasználatra nem terjed ki) RSJ 40.000 50.000 60.000 100.000
A személy- vagy áruszállítási szolgáltatást végző gépjármű esetében a gyártó által felszerelt károsanyag-kibocsátást csökkentő berendezés hiányzik, átalakították, működését befolyásolták vagy nyilvánvalóan meghibásodott. 40.000 50.000 600.000 600.000

Az új büntetéseket a rendelet kihirdetése után 45 nappal lehet alkalmazni, azaz február elejétől kell a szigorodó vizsgálatokra számítani.

Forrás: 595/2020 kormányrendelet

Nagy Csaba