Megengedheti-e a munkáltató, hogy alkalmazottja a műszak után a munkára használt autóval induljon haza és rendszeresen a saját kertjében tárolja a járművet? Gyakori történet, de ne csodálkozzunk, ha a hatóságnak mégsem tetszik ez a megoldás. Mutatjuk a részleteket.
Sztori
Adott egy szép, nagy falusi udvar, a ház mellett elférnek a nagyobb járművek is. A tulajdonos egy útépítéssel foglalkozó cégnél dolgozik, innen vagy 30 kilométernyire. Legtöbbször normál munkarendben indul reggelente, de az is előfordul, hogy valamilyen rendkívüli helyzet miatt akár éjjel is ugrania kell a 18 tonnás teherautóval. Így a főnöke megengedte neki, hogy esténként ezzel a járművel jöjjön haza és azt itt is tárolja a saját udvarában. Hogy a dolog hivatalos legyen, erről még egy igazolást, egy otthonparkolási engedélyt is kiadtak a számára.
Igazolás mindenképpen kell
A munkáltatói engedély valójában nem is az otthoni tárolás, hanem a járműhasználati jog igazolása miatt lehet lényeges. A sofőr ezzel igazolhatja, hogy munkaidőn túl jogosan található nála a vállalkozás járműve. A munkáltató igazolása azonban a tárolási, parkolási szabályokat nem fogja módosítani, azokra nincs hatása.
Hogyan tárolhatók az autók magánterületen?
Az erre vonatkozó szabályok évek óta változatlanok. A vállalkozás 3,5 tonna feletti járműveit kijelölt telephelyen kell tárolni. De ha a vállalkozás 10-nél kevesebb járművet üzemeltet, akkor külön telephely helyett tárolhatja az autókat a saját telkén is. Ehhez jegyzői engedélyre van szükség. A jegyző megvizsgálja az ingatlant, hogy megfelelő lehet-e a járművek tárolására, például mások veszélyeztetése nélkül ki lehet-e hajtani onnan az útra. Ha mindent rendben talál, akkor ma már hatósági bizonyítványt kell kiadnia a tárolás engedélyezéséhez.
Jelen esetben azonban nem az a kérdés, hogy tárolható-e egy 18 tonnás jármű a ház kertjében vagy nem. Azt kell átgondolnunk, hogy egyáltalán tárolásnak kell-e tekinteni ezt a viszonylag állandó éjszakázást, vagy ez még belefér a parkolás fogalmába? Ha ugyanis ez a rendszeres tartózkodás már nem tekinthető parkolásnak, akkor be kell tartani a tárolásra vonatkozó rendelkezéseket, azaz kell a jegyzői engedély is.
Tárolás vagy parkolás?
Bár a rendszeres, akár minden este ott parkolás állandó telephelyezésnek tűnhet sokak szemében, jogilag mégsem lehet kifogást emelni ellene. Még ha szemet is szúr valakinek a településről a 18 tonnás teherautó rendszeres ott tartózkodása, senki nem vitathatja a vezetőnek a közút használatához való jogát. Ha a KRESZ szabályait betartja, akkor szabályosan parkolhat rendszeresen akár a közterületen is. Egyedül akkor minősíthetnék tárolásnak az ott tartózkodását,
- ha az autón nem lenne rendszám, nem lenne alkalmas a forgalomban való közlekedésre,
- vagy ha állandó tárolási helyként ezt a címet igyekeznének bejegyeztetni a járműnyilvántartásba.
A jegyző természetesen megvizsgálhatja, hogy vajon az illető milyen jogcímen tartja rendszeresen az udvaron az autót. Felmerülhet annak a gyanúja, hogy ki akarják játszani a tárolásra vonatkozó előírásokat – ami egyébként vállalkozás esetén 500 ezer forintos bírsággal járna. Egy egyszerű ellenőrzés azonban tisztázhatja az esetet: bebizonyosodhat, hogy az érintett autónak hol van a bejegyzett tárolási helye.
A hazajutás már gond
A hazafelé tartó sofőrt egy alkalommal a rendőrség is figyelmeztette, mert szerintük jogtalanul használta a faluhoz vezető mellékutat. Szerintük a cég által kiadott engedély nem jogosítja fel a járművezetőt arra, hogy ezt az útvonalat használja.
Sajnos, ha szigorúan vesszük a KRESZ szabályait, akkor a rendőröknek igazuk van. A rendelet ugyanis pontosan megfogalmazza, hogy a nehéz teherautók milyen esetben hajthatnak rá mellékutakra. A KRESZ mindössze kétféle indokot fogad el a mellékutak használatára:
- ha a jármű áruszállítás érdekében a fel- vagy lerakás helyszínére, vagy onnan visszafelé közlekedik, vagy
- ha az üzembentartó telephelyére vagy onnan elindulva közlekedik (1/1975. KPM-BM rendelet 48. § 15.).
Mivel a sofőr nem az üzembentartó, és a hazafelé autózás nem indokolható rakodással sem, ezért valóban nincs semmi jogcíme a mellékúton való közlekedésre. E szabály alól nem menti őt fel a munkáltató igazolása sem, a KRESZ nem ismer ilyen kivételt.
Nagy Csaba