Január elsejétől már csak az a tervező köthet tervezői szerződést, az az FMV végezhet műszaki vezetést (azaz “femüzhet”) és az a kivitelező szerződhet le egyszerű bejelentéssel épülő lakóépületekre, akinek megfelelő felelősségbiztosítása van. Jelenleg egyszerű bejelentéssel a 300 négyzetméter alatti új építésű lakóépületeket építjük, de január elejével ez is megváltozhat. Tervezik ugyanis, hogy a felújításokra, bővítésekre, átalakításokra sem kell engedélyt kérni ez után, hanem ezeket is bejelentéssel lehet majd építeni. Utánanéztünk: hol, milyen feltételekkel köthetünk biztosítást? Mire kell figyelnünk?
Tervezők
Akkor kell tervezői felelősségbiztosítással rendelkeznünk, ha egyszerű bejelentéssel épülő lakóházakat is tervezünk.
Mikor kell megkötni a biztosítást?
Ha még nem kezdődött el a tervezés, akkor január elseje után csak akkor köthetünk a megbízóval tervezői szerződést, ha már rendelkezünk felelősségbiztosítással. (Tervezői szerződés kötése kötelező) Ha már folyamatban van a tervezés, akkor akkor kell biztosítást kötnünk, ha február 16. után fogják készenlétbe helyezni az e-naplót.
Mikor nem kötelező (egyelőre) felelősségbiztosítást kötnünk?
- ha nem tervezünk egyszerű bejelentéssel épülő lakóházakat
- vagy ha tervezünk ugyan, de a tervezési szerződést már megkötöttük vagy január elseje előtt megkötjük és az e-naplót február 16. előtt helyezik készenlétbe, akkor ezekre az építkezésekre még nem vonatkozik ez a rendelet.
Hol tudjuk megkötni a biztosítást?
A biztosítók aránylag gyorsan reagáltak a piaci igényre. Több olyan oldal is van, ahol tervezőként, kivitelezőként pár perc alatt előkalkulációt végezhetünk és meg is köthetjük a felelősség biztosításunkat.
Ilyen oldal például a mernokbiztositas.hu vagy a www.felelossegbiztosito.hu
A gyakorlatban ez az esetek többségében azonban sajnos nem olyan egyszerű, mint mondjuk egy gépkocsi kötelező biztosításának az internetes megkötése. A kalkulátorok még nem tudnak minden esetre rögtön megköthető biztosítással szolgálni, tehát a legtöbb esetben személyes árajánlatot kell kérnünk. Miért? Azért, mert bár az adatokat bárki egyszerűen kitöltheti, a programok nincsenek felkészülve pár egyszerű tényre. Nézzük, mire vigyázzunk!
Mekkora összegre kössünk biztosítást tervezőként?
- ha maximum 50 millió Ft-os leendő értékű lakóházakat tervezünk, akkor olyan biztosítás kell, ami káronként legalább 2 millió Ft-os kárra kell a biztosításnak fedezetet nyújtania
- ha 50 és 100 millió Ft közötti házakat, akkor káronként 5 millió Ft a limit
- ha 100 millió Ft fölötti házakat, akkor káronként 10 millió Ft a limit
Ha tervezőként az alvállalkozóink munkájára is biztosítást szándékozunk kötni, akkor azt a biztosító úgy fogja megfogalmazni, hogy “az alvállalkozók fedezete”.
Az, hogy az alvállalkozók (alvállalkozó építész tervezők vagy szakági tervezők) munkájára is felelősségbiztosítást kell-e kötnünk építészként vagy nem, az attól függ, hogy teljes körű tervezésre szerződtünk-e a megbízókkal, vagy pedig a megbízó a szakági tervezőkkel külön szerződést köt-e. Ha teljes körű tervezésre szoktunk szerződni, akkor célszerű az “alvállalkozók fedezetét” is belevenni a mi saját tervezői felelősségbiztosításunkba. Pl. a Generali biztosítónál ez jelenleg nem is kerül pénzbe.
Nagyon vigyázzunk arra, hogy tapasztalataink alapján egyes biztosítási szakemberek előszeretettel keverik ezt a három fogalmat: kötelező tervezői művezetés, felelős műszaki vezetés és műszaki ellenőrzés. A biztosítási ajánlat aláírása előtt tehát bármire is kértünk ajánlatot, feltétlenül olvassuk át a szerződési feltételeket! Nagyon kellemetlen meglepetés lehet, ha azt gondoltuk, hogy a “femüzésre” is kiterjed a biztosításunk, miközben csak a tervezői művezetésre terjed ki.
A kalkulátorokba be kell írnunk a cégünk nevét, címét, azt, hogy főként milyen jellegű épületeket tervezünk, az éves nettó árbevételt, illetve azt, hogy káronként hány millió Ft-ra szeretnénk magunkat bebiztosítani. Ezek egyértelmű adatok. Azonban a program már nem tudja kezelni azt, hogy nem csak tervező, de FMV is vagyunk. Ha mindkét tevékenységet biztosítani akarjuk, akkor sajnos ez jóval drágább lesz. Nézzünk két konkrét ajánlatot egy olyan tervező részére, aki FMV is, és a saját tervei alapján fog tervezői művezetést tartani. Az általa tervezett házak leendő értéke 30 és 50 millió Ft között lesz.
Ajánlat “csak” tervezés felelősségbiztosítására:
Groupama biztosító:
- kártérítési limit: 2.000.000 Ft/kár és 6.000.000 Ft/év,
- önrész: 10%, de min. 50.000 Ft/kár,
- alvállalkozók fedezete: van,
- felelős műszaki vezetés fedezete NINCS biztosítva
- 3 éves kiterjesztett kárbejelentési időszak (ezt a törvény előírja)
- Kedvezményekkel csökkentett éves díj: 29.900 Ft
Ajánlat tervezésre és felelős műszaki vezetésre:
- Generali biztosító:
- kártérítési limit: 2.000.000 Ft/kár és 10.000.000 Ft/év,
- önrész: 10%, de min. 50.000 Ft/kár,
- alvállalkozók fedezete: van,
- 3 éves kiterjesztett kárbejelentési időszak,
- felelős műszaki vezetés fedezete biztosítva van.
- Kedvezményekkel csökkentett éves díj: 56.760 Ft
Ha tehát nem csak tervezők vagyunk, hanem FMV-k is, akkor feltétlenül egyedi árajánlatot kérjünk.
Ha előre látható, hogy más tervező tervei alapján fogunk egy háznál kötelező tervezői művezetést végezni, mert az eredeti tervező pl. messze lakik az adott építkezéstől, akkor is egyedi árajánlatot kell kérnünk a biztosítótól vagy a közvetítő oldaltól. Van olyan biztosító ugyanis, amelyik kiköti, hogy csak a saját tervünk alapján végzett tervezői művezetést biztosítja.
Kivitelezők
Fővállalkozó kivitelezőként kötelező felelősségbiztosítást kötnünk, ha egyszerű bejelentéssel épülő házakat építenénk. A biztosításunknak ki kell terjednie az alvállalkozóinkra feltétlenül és az FMV-nkre is – akár alkalmazott, akár megbízási szerződéssel dolgozik nekünk.
Aki alvállalkozó kivitelezőként vesz részt egy ilyen kivitelezésben, annak nem kell külön felelősségbiztosítást kötnie.
Mikor kell megkötni a szerződést?
Ha január elseje után kivitelezési szerződést írunk alá egyszerű bejelentéssel épülő épületre, akkor már rendelkeznünk kell felelősségbiztosítással. Ha már megkötöttük a szerződést, de az e-naplót február 1. után fogják készenlétbe helyezni, akkor február elsejétől kell rendelkeznünk felelősségbiztosítással.
Mikor nem kell tehát hanyatt-homlok felelősségbiztosítást kötnünk?
- akkor, ha nem építünk egyszerű bejelentéssel épülő lakóházat jövőre egyáltalán,
- akkor, ha csak alvállalkozók leszünk ilyen építkezésnél
Mire vigyázzunk?
- A jogszabály szerint a FMV tevékenységére is ki kell terjednie a kivitelező felelősségbiztosításának. Ez akkor is így van, ha az FMV nem alkalmazott, hanem megbízásos jogviszonyban van, és neki saját magának is van felelősségbiztosítása. (Ezzel szemben a jelenleg is köthető kivitelezői biztosítások nagy része nem terjed ki az FMV-k biztosítására, csak a kivitelező esetleges károkozására)
- Ugyanilyen fontos, hogy az alvállalkozókra is kiterjedjen a biztosítás
- valamint az is, hogy az épület elkészülése után még 3 évig fedezze az esetleges kárt. (ebből a szempontból szintén problémásak a biztosítók jelenlegi ajánlatai)
Probléma:
Sajnos nem tudtunk konkrét árajánlatot kérni kivitelezői felelősségbiztosításra. Miért? Mert jelenleg nincs olyan biztosító, amelyiknek a kivitelezői felelősségbiztosítása minden jogszabályi feltételnek megfelel. Információink alapján a Generali és az Aegon gőzerővel dolgozik a probléma megoldásán, nemsokára várhatjuk tehát az ajánlatokat. Ha már lehet majd kérni tőlük ajánlatot, arról feltétlenül tájékoztatni fogjuk az Olvasókat.
Sajnos előre láthatólag nem lesz olcsó: van ugyanis nagyon hasonló termék jelenleg is, ez egy kisebb, éves 20-30 millió Ft-os árbevételű vállalkozásnak is éves 150.000-200.000 Ft-os költség, ha a felelős műszaki vezető tevékenysége is biztosítva van.
Egy érdekes tanácsot kaptunk az egyik biztosításközvetítő szakembertől: ha egy kivitelezőnek több vállalkozása is van (pl. van egy KATÁs és egy nem Katás), akkor van módja az biztosítás éves díjának csökkentésére. Ha nem generálkivitelező, hanem “csak” fővállalkozó egyszerű bejelentéssel épülő házaknál, akkor célszerű, ha csak a munkadíjról ad számlát és az anyagköltséget inkább a megbízó fizeti vagy az anyagot a másik vállalkozása veszi meg. A felelősségbiztosítás díjának az éves bevétel ugyanis az alapja. Minél kisebb az éves bevétel, annál olcsóbb a díj. Ha az egyszerű bejelentéssel épülő házakat a “kicsi” vállalkozás végzi, akkor aránylag olcsó lesz a kivitelezői felelősségbiztosításának a díja. Ha a másik vállalkozás nem épít 300 négyzetméter alatti lakóépületeket, akkor annak a vállalkozásnak (még…) nem kell felelősségbiztosítást kötnie. Evvel a vállalkozásával építhet bármi más, engedélyköteles beruházásokat.
Mi történik, ha az éves árbevételünk menet közben magasabb lesz, mint amire a biztosítást kötöttük?
A díjszámítás alapja az éves tervezett árbevétel. Amennyiben a valós árbevétel lényegesen meghaladja a biztosítónak korábban bejelentett, akkor a biztosító csak olyan arányban téríti csak meg a kárt, amilyen arányban a közölt és valós árbevétel aránylik egymáshoz. Tegyük fel, hogy 50 millió Ft tervezett éves árbevételt jelöltünk meg a biztosítónak, ők erre adtak ajánlatot, de az éves bevételünk 100 millió Ft lett. Építettünk egy házat, de 10 millió Ft kártérítésre köteleztek minket valami komoly hiba miatt. Ebben az esetben csak 5 millió Ft-ot fizet a biztosító, 5 milliót pedig zsebből kéne fizetnünk.
Lehet-e építkezésenként biztosítást kötni?
A jogszabály szerint igen, lehet. A biztosítók azonban nem adnak ilyen konstrukcióban ajánlatot az építkezésekre. Tehát egyelőre úgy néz ki, hogy csak az éves díjas szerződésekben gondolkodhatunk.
Sipos Anna