A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Augusztus utolsó vasárnapján több mint 350 magyar tehergépjármű-vezető vett részt az online előselejtezőn, ahol 30 GKI-kérdést kellett megválaszolniuk 30 perc alatt. Az ország egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyének első megmérettetéséből 30 hivatásos kamionsofőr jutott tovább az idei elődöntőbe.

Az online előselejtező kezdetén tapasztalható informatikai problémát sikerült orvosolni, így a tesztet minden versenyzőnk ki tudta tölteni a rendelkezésre álló 30 percen belül.

Két év után ismét a DAF „5 tengelyen – biztos kézzel!” versenykamion kormánya mögé ülhetnek azok a benevezett gépjárművezetők, akik elérték a minimum 20 pontot az online előselejtezőn. Számukra a verseny következő megmérettetése az elődöntő, amit a szervező csapat egy új versenykoncepció alapján dolgozott át. Szeptember 11-én (szombat) és szeptember 12-én (vasárnap) 15-15 versenyző fog szembe nézni az új kihívásokkal a Schmitz Cargobull bicskei telephelyén felépített versenypályán.

Az elődöntőbe továbbjutott versenyzők listája itt tekinthető meg >>>

Ne maradj le!

Írd be már most a naptáradba az ingyenes családi nappal egybekapcsolt döntő időpontját és helyszínét, hogy élőben nézhesd a 10 kamionsofőr versengését!

Szeptember 25. (szombat) 10-16:30 óra között drivingcamp Hungary

 Tudj meg többet az ingyenes családi napról

PROGRAMOK