A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A csütörtökön, január 29-én megjelent miniszteri rendelet kis mértékben módosította az EKAER szabályait, enyhítette a kockázati biztosíték feltételeit. Sokaknak kedvező lehet ez a változás.

A változás nem újdonság, az jelent meg a rendeletben, amiről már napok óta lehetett olvasni a lapokban.

A nemzetgazdasági miniszter rendelete csupán két rövid paragrafusból áll. Az első szerint egyáltalán nem kell megfizetni a kockázati biztosítékot március 1-ig. A rendelet úgy fogalmaz, hogy a kockázati biztosíték eddig a határidőig „minden esetben megfizetettnek minősül”. Ez leginkább azt jelenti, hogy a rendszer működik, a biztosítékot be kell fizetni, de ellenőrizni nem fogják, úgy tesznek, mintha mindenki rendben befizetett volna mindent.

A második változó szövegrész a márciustól érvényes feltételekre vonatkozik. Eszerint március 2-ától a kockázati biztosítékot a bejelentés napját megelőző 60 napban teljesített bejelentések alapján kell megfizetni.

A csütörtöki Magyar Közlöny az NGM rendelete mellett egy kormányhatározatot is tartalmaz az EKAER működésével kapcsolatban. Ebben a kormány azt teszi hivatalossá, amit már korábban bejelentettek: kitolják az EKAER próbaidejét január 31-ről február 28-ig. A határozatban a kormány a NAV elnökét kéri fel arra, hogy március 1-ig tekintsen el a kötelezettségek nem teljesítése, vagy hibás teljesítése miatti büntetésektől: a mulasztási bírság kiszabásától és az áru lefoglalásától.

Forrás: A nemzetgazdasági miniszter 1/2015. (I. 29.) NGM rendelete az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről szóló 50/2014. (XII. 31.) NGM rendelet módosításáról és A Kormány 1024/2015. (I. 29.) Korm. határozata az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokról