A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A Fuvarlevél márciusi számában jelent meg Hosszú László, a Hosszú Eurotrans vezetőjének nyílt levele az útdíjrendszer visszásságaival kapcsolatban. Cikke ezen a linken olvasható. A nyílt levélre Róna Márta, a NÚSZ Zrt. kommunikációs vezetője válaszolt. Levelét alábbiakban változtatás nélkül közöljük.


 

Tisztelt Főszerkesztő!

A Fuvarlevél c. hírlevélben megjelent egy cikk Hosszú László úrtól, mely több tárgyi tévedést is tartalmaz. Úgy gondolom, a hiteles és szakszerű tájékoztatás érdekében szerencsés lenne, ha az ügyben a másik érintett fél is el tudná mondani véleményét. Kollégáink bármikor szívesen állnak rendelkezésre közérdekű kérdésekben.

Az alábbiakban szeretném összefoglalni a téves állításokat és kérnénk szépen lehetőséget a megjelenésre:

  1. „…több 100.000 család megélhetését fenyegeti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban NÚSZ) jogtalan bírságolási gyakorlata….”

A NÚSZ Zrt. az e-útdíj rendszerben ellenőrzés-támogatási tevékenységet végez, azaz a jogszabályok alapján (Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. tv. Útdíjtörvény  és 175/2013 (V.31.) Korm. rendelete a közúti közlekedési bírságolással kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról a vélelmezett jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos esetek adatait adja át a Rendőrségnek. A jogosulatlan úthasználat szankciója közigazgatási bírság. A szankcionálást a jogszabályban erre kijelölt Rendőrség végzi. A jogszabályok részben a hazai fuvarozók védelme érdekében alkalmazzák ezt a gyakorlatot, hiszen csak a Rendőrségnek van olyan jogköre, mellyel helyszíni megállítás esetén a jogosulatlan úthasználat hatékonyan szankcionálható.

Az ellenőrzés a forgalom zavarása nélkül, vagyis megállítás nélkül történik. 74db fix ellenőrző keresztmetszet került telepítésre az ország különböző pontjain, továbbá közel 100 db mobil egység (45 db NÚSZ, 60 db rendőrségi jármű) is ellenőrző tevékenységet végez. Az ellenőrző járművek a nap 24 órájában folyamatosan, néhány óránként változtatva a helyszíneket végzik az ellenőrzést. Az ellenőrző kamerák készítenek egy képet a jármű rendszámáról, valamint ugyanebben a pillanatban készül egy áttekintő kép a járműről. A rendszámfelismerő rendszerbe továbbításra került képek alapján azonnal megállapítható, hogy adott időpillanatban adott útszakaszon a járműnek van-e úthasználati jogosultsága. Tavaly ősztől, tájékoztató kampányban hívtuk fel az érintettek figyelmét, hogy a jogosulatlan úthasználat szankciója közigazgatási bírság, és 2013. szeptembertől jelentősen emelkedtek a bírságtételek.

Mivel az ellenőrzés során objektív paraméterek alapján nem tudjuk megállapítani, hogy a jóhiszemű, ám a rendszert helytelenül használó ügyfél tévesztése, gondatlansága vezetett a jogosulatlan úthasználathoz, vagy esetleg szándékos bliccelésről van szó, így a NÚSZ-nak a törvény szerint nincs mérlegelési jogköre és minden vélelmezett jogosulatlan úthasználatra vonatkozó esetet át kell adnia a Rendőrségnek. Ugyanakkor, ha valaki kézhez kapja a büntetésről szóló határozatot, de az abban foglaltakkal nem ért egyet (vagy úgy érzi, hogy kötelezettségeinek teljesítése ellenére büntették meg), a határozatban szereplő fellebbezési határidőn belül a Rendőrségnél élhet jogorvoslattal. Az eljárás során a Rendőrség fordulhat hozzánk a konkrét esettel kapcsolatos részletesebb információkért. Az Útdíjtörvény 6. § (2) a) pontja egyértelműen rendelkezik:  az úthasználat megkezdését megelőzően váltott viszonylati jegy alapján, annak feltételei szerint jogosult a  díjköteles jármű az útdíjas útszakaszokat igénybe venni.

Jogtalan bírságolási gyakorlatról így nem beszélhetünk.

Az összes úthasználóknak mindössze 2,6% a vélelmezett jogosulatlan úthasználó, csökkenő tendenciával. Ebből látszik, hogy az úthasználók 97,4 5-ának, a döntő többségének nem okoz problémát az úthasználat megváltása a jogszabályban előírtak szerint.

  1. „Az egész bírságolási gyakorlatban a legfelháborítóbb az, hogy a NÚSZ nem tesz eleget a 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény rendelkezéseinek, és nem biztosítja a viszonylati jegy megvásárlásának lehetőségét a határátlépést követően, ahol a legnagyobb szükség lenne a viszonylati jegy megváltását szolgáló egységek kiépítésére.”

Az úthasználati jogosultság megszerzése kétféle módon történhet: előzetes útvonaltervezést igénylő viszonylati jegy megváltásával, vagy fedélzeti eszköz (OBU) segítségével.

Az ad-hoc viszonylati jegy vásárlása kényelmes és gyors megoldást kínál azoknak az úthasználóknak, akik viszonylag ritkán, egy-egy útra, meghatározott útvonalon veszik igénybe a magyar díjköteles úthálózatot. Az OBU-n keresztül történő úthasználat bevallás sokkal rugalmasabb és egyszerűbb azoknak a fuvarozóknak, akik rendszeres fuvarfeladatokat látnak el.

A rendszer működésének alapja az önbevallás, azaz a fuvarozó feladata és kötelessége, hogy eleget tegyen a bevallási kötelezettségének. Viszonylati jegy esetében ez a törvényi szinten előírt előzetes jogosultság megszerzésben valósul meg. Ennek a kötelezettségnek a teljesíthetősége érdekében számos lehetőség áll rendelkezésre az úthasználati jogosultság megszerzésére még az úthasználat megkezdése előtt.

  • Interneten közvetlenül az úthasználat megkezdése előtt vagy regisztrált felhasználóként akár 30 nappal előre váltható viszonylati jegy (www.hu-go.hu)
  • Az országban és a környező országokban jellemzően a határhoz vezető utak mentén 940 viszonteladói értékesítési ponton személyesen lehet úthasználati jogosultságot szerezni
  • Hegyeshalomnál közvetlenül a határátkelőnél saját értékesítési pontot is működtetünk valamint viszonteladóink is rendelkezésre állnak
  • A 17 saját ügyfélszolgálati irodáink bármelyikén lehet úthasználati jogosultságot szerezni (részletek a weboldalon)
  • HU-GO mobil alkalmazással okostelefonról váltható viszonylati jegy (2014. április 16-tól)
  • Folyamatban van további, viszonylati jegy értékesítő automaták beszerzése is.

Nemzetközi összehasonlításban egyértelműen kimondható, hogy a magyar úthasználati jogosultság megszerzésének lehetősége  kiemelkedően széles körű.

  1. A rendszerünk a mai napig frissítés alatt áll…

A rendszer üzembiztosan, stabilan működik az indulás óta és a felhasználói igények figyelembevételével igyekszünk azt tovább fejleszteni. A rendszer indulása óta sor került a díjköteles elemi útszakaszok felülvizsgálatára és tovább bontására, a lekérdezési lehetőségek bővítésével felhasználóbarátabb lett a hu-go.hu internetes ügyfélszolgálati portál, bevezettük az előzetes úthasználati jogosultság megszerzés kötelezettségének a fenntartásával az utólagos fizetési lehetőséget, frissítjük az útvonaltervezőt például a fuvarozók által gyakran érintett ipartelepek listájának bővítésével, stb.

A fuvarozói érdekképviseletekkel rendkívül jó szakmai kapcsolatot ápolunk, a fejlesztések során a lehetőségeinkhez mérten mindig figyelembe vesszük javaslataikat, és kiemelkedő az együttműködés a folyamatos, intenzív tájékoztató, kommunikációs tevékenységben is.

A kormány 2014. 03.26-án döntött arról, hogy az elektronikus útdíjjal kapcsolatos bírságok méltányos szabályozásának kialakítására egy bizottságot hoz létre, amelybe meghívja a fuvarozók érdekképviseleti szervezeteinek vezetőit. A bizottság munkájában a BM, NFM és NGM mellett a fuvarozói érdekképviseletek, valamint a NÚSZ is részt vesz.

  1.  Amikor a fellebbezésben a NÚSZ kéri a viszonylati jegyet, a fuvarozó megírja, hogy olyan értékesítési ponton vásárolta, ahol nem adnak viszonylati jegyet csak nyugtát és emiatt csatolta csak a nyugtát, ami tartalmazza az elektronikus viszonylati jegy számát, azt a választ kapjuk, hogy a nyugta csak viszonylati jeggyel együtt érvényes…

A Kormány 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelete (Végrehajtási rendelet) nem rendelkezik arról, hogy a megváltott viszonylati jegyet a járműben szükséges tartani. A viszonylati jegy (elektronikusan is) tartalmazza az érvényesség idejét, a forgalmi rendszámot és azt, hogy az milyen útviszonylatra szól, ezért amennyiben lehetséges célszerű a járművezetőnek magánál tartania. Az ellenőrzés során a jármű beazonosítása a rendszám és a felségjelzés alapján történik, ezeket a rendszerben tárolt adatokkal összevetve egyértelműen bizonyítható, az adott ellenőrzési ponton és időben a jármű rendelkezik-e megváltott úthasználati jogosultsággal tehát a NÚSZ soha nem kéri a megvásárolt viszonylati jegyet igazolásképp, hiszen a rendszerből ez az adat egyértelműen kinyerhető.

  1. Terelés, útépítés, baleset vagy más vis major miatti útvonalváltoztatást a rendszer nem tud rugalmasan kezelni, mert amennyiben a NÚSZ rendszere nem tud róla, az nem is létezett és már küldik is a csekket, hogy lesz szíves befizetni 8 napon belül.

Az Útdíjtörvény 9.§ (2) alapján nem kell díjat fizetni a közút lezárásának vagy forgalma korlátozásának, elterelésének időtartama alatt azon az egyébként útdíjköteles elemi útszakaszon, amelyet a közút lezárására, vagy forgalmának korlátozására, elterelésére jogosult szervek (pl.: Rendőrség) terelőútként jelöltek ki. A gyakorlatban a Rendőrség hivatalosan jelzi a NÚSZ-nak a terelés pontos helyszínét és időtartamát, ez alapján tudunk eljárni, tehát tudjuk rugalmasan kezelni a forgalomtereléses eseteket.