A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Változás a NiT vezetésében

Több mint három évtizedes vezetői munka után Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára átadta a szervezet operatív irányítását utódja, Lajkó Ferenc számára.

Dittel Gábor 1990 óta állt a szervezet élén, és több mint három évtized alatt a magyar közúti közlekedési alágazat egyik legmeghatározóbb érdekképviseleti szervezetévé fejlesztette a NiT Hungary-t.

Utódja, Lajkó Ferenc közgazdász és logisztikus, iparági szakértő, a DigiLog Consulting alapítója 16 évig dolgozott a Waberer’s International Nyrt-nél, 2016-2019 között mint annak a vezérigazgatója. Nevéhez fűződik a társaság nemzetközi terjeszkedésének elindítása és tőzsdei bevezetése. 2022 óta a Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztályának elnöke. A Közúti Fuvarozási Árindex bevezetője. 

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu