Fontos hírt közölt a közelmúltban a trans.info portál egy holland közúti ellenőrzés és bírság tapasztalataira alapozva. Sokak hibás gyakorlatával szemben nem minősül pihenőnek az az idő, amíg a külföldön dolgozó kamionsofőrt a munkahelyre utaztatják, például egy céges kisbusszal. Érdemes megismerkedni a részletekkel.

A cikkben két ügyet is bemutatnak, mindkettő kísértetiesen ugyanarra a sémára épül. Mindkét esetben a sofőröket kisbusszal szállították a munkavégzés helyszínére. A sofőrök a buszban töltött időt pihenőnek számolták el, így a telepre érve azonnal meg tudták kezdeni vezetési idejüket. Ez azonban szabálytalan volt a hatóságok szerint. A sofőröket fejenként 1500 euróra büntették, s addig nem is folytathatták a munkájukat, míg a 9 illetve 11 óra kötelező pihenőt le nem töltötték. A cikk szerint korábban Dániában fordultak elő még hasonló hatósági bírságok. Ott már tévedésre sem hivatkozhattak, egyértelmű csalás történt. A lett és észt nemzetiségű váltósofőrt személyautóval vitték a kamion mögött, akik ezt az időt szintén pihenőként rögzítették kézi visszaírással. Ezt már súlyosabbnak ítélte meg a rendőrség, így körülbelül 5 millió forintnak megfelelő dán koronára büntette mindkét sofőrt, s kezdeményezték a teherautó-vezetői engedélyük bevonását is a lap szerint. 

Milyen szabályt szegnek meg a személyautóban pihenő sofőrök? 

Az ilyen helyzetekre vonatkozó szabályt az 561-es rendelethez kiadott 2. számú iránymutatásból vezethetjük le. Ebben azt a helyzetet elemzik, hogy mi a követendő eljárás, ha a járművet a szokásos helytől eltérő helyen kell a sofőrnek átvennie. 

Például a fuvarozócég központja vagy telephelye Magyarországon, Budapesten van. A sofőrnek azonban nem itt kell felvennie az autót, hanem ki kell utaznia Münchenbe, Németországba, hogy leváltsa a kocsin jelenleg dolgozó járművezetőt. Hogyan kell elkönyvelnünk a Budapest-München közötti utazás óráit? 

Az iránymutatás szerint abból kell kiindulnunk, hogy sofőrünk szabadon rendelkezik-e az idejével vagy nem. A pihenő, szabadidő olyan időszak, amikor senki nem szólhat bele abba, hogy mit csinál. Az EU értelmezése szerint a munkahelyre történő közlekedésre ez már nem igaz, hiszen a sofőr nem oszthatja be szabadon az idejét, mások mondják meg, hogy mikor, hol kell lennie. Így ezt az időt nem is tekintheti pihenőidőnek. Az ilyen utazással töltött időket vagy rendelkezésre állásnak vagy egyéb munkának kell tekinteni. 

Egyéb munkaként akkor kell elszámolni, ha a sofőr bármilyen más járművet vezet annak érdekében hogy a munkavégzés helyére eljusson. Ha tehát személyautóval utazik ki Münchenbe és ő vezet, akkor az út teljes ideje egyéb munkavégzés lesz. Az is egyéb munka, ha személyautóval követi a kamiont, amíg át nem kell vennie a vezetést az éppen ügyeletes sofőrtől. Ha pedig nem vezet, hanem ül a személyautóban vagy buszban a sofőr mellett, akkor készenlétnek kell az időt elszámolni.  

Pihenőnek a kiutazás ideje kizárólag akkor tekinthető, ha a sofőr

– komppal vagy vonattal szállított járművet kísér és van háló- vagy fekvőhelye

– ha nem járművet kísér, hanem a munkavégzés helyére vonattal vagy komppal utazik és szintén van háló- vagy fekvőhelye.

– A harmadik eset pedig a négykezes vezetés már ismert szabálya: több járművezető esetén az éppen nem vezetéssel töltött időből 45 perc szünetnek tekinthető. 

Ha tehát a sofőr busszal vagy hálókocsi nélküli vonattal utazik külföldre, akkor sem lehet ezt az utazási időt pihenőnek tekinteni. Rendelkezésre állási időként kell vele elszámolni. 

Az ilyen helyzetek megítélésében teljesen mellékes, hogy az illetőnek mi van a munkaszerződésébe írva. A szabályt az alkalmi járművezetőkre is alkalmazni kell. 

Belföldön is érvényesek ezek a szabályok

Ezek a szabályok legtöbbször a nemzetközi fuvarozásban kerülnek elő, de belföldön is érvényesek. Ha a sofőr vidéken, például Szegeden lakik, és a szegedi cég autóját Budapesten kell felvennie, akkor a Szeged-Budapest közötti utazás idejét rendelkezésre állási időnek vagy munkaidőnek kell számítani. Ha a saját személyautóját vezeti, akkor egyéb munkavégzésnek kell beírni, ha busszal utazik vagy kocsival viszik, akkor készenlétnek (pihenő biztosan nem lesz, hiszen nem tud hálókocsit igénybe venni).

Ezt a szabályt akkor nem kell alkalmazni, ha a kocsit a cég saját telephelyén vagy megszokott munkavégzési helyén veszi fel a sofőr. Hiába lakik a sofőr Kecskeméten, ha budapesti cégnél dolgozik és a budapesti telephelyen kell kezdenie. A lakóhely és a vállalkozás telephelye közötti utazás semmiképpen sem lesz a munkaidő része. Ez külföldi utazásra is érvényes. Ha Münchenbe azért kell kiutazni, mert egy müncheni cég sofőrjeként fogunk dolgozni, akkor az utazás ideje nem fog beleszámítani a munkaidőbe. 

A fő szabály tehát az, hogy a lakóhely és a megszokott telephely közötti utazás a pihenő része, de ha a saját telephelytől eltérő helyszínen kell felvenni az autót, akkor az odautazás már munkaidőnek számít. 

A magyar szabályozás egyébként nem tér ki konkrétan az ilyen esetekre, így pontos iránymutatást a jogszabályokban nem találunk. Legközelebb a kérdéshez a közlekedési törvény kerül. A rendelkezésre állási időt határozza meg úgy, hogy ez az az idő, „amely nem minősül munkaidőnek és pihenőidőnek, és amely során a munkavállalónak nem kell a munkahelyén tartózkodnia, de készen kell állnia a jármű vezetésének megkezdésére, folytatására, illetve egyéb munka elvégzésére” (1988. évi I. tv. 18/B. § a. pont). A konkrét példák között azonban nem sorolja fel a munkavégzés helyére szállítást, illetve a közlekedést. 

Uniós példát azonban találunk más területről is e kérdés bemutatására. Még 2015-ben egy spanyol ügy apropóján döntött arról az Európai Bíróság, hogy a munkahelyre eljutás idejét is a munkaidő részének kell tekinteni, amennyiben nem az állandó telephelyre jutásról van szó. Az ügy egy vagyonvédelmi cég szerelőiről szólt, akik reggelente kapták mindig utasításba, hogy aznap melyik ügyfélnél kell a munkát kezdeniük. A munkaidejüket viszont csak attól kezdve számolták el, hogy az első ügyfélhez megérkezve elkezdték a szerelést. A bíróság ezt változtatta meg, mikor úgy döntött, hogy az ügyfélhez utazás idejét is bele kell venni a munkások munkaidejébe. A bíróság kiemelte, hogy pihenőidőnek csak az az időszak minősül, amit a munkavállaló maga oszt be belátása szerint, amivel teljes mértékben saját maga rendelkezik. Az utazási idő így nem szabadidő. Az utazás az ő esetükben a munkafolyamat része, az utazás ideje alatt utasíthatóak, az úti cél pedig bármikor megváltoztatható. Hasonló helyzetben vannak azok a sofőrök is, akiknek nem a cég telephelyén, hanem a munkáltató által megjelölt másik helyszínen kell felvenniük az autót a vezetés megkezdéséhez. 

Nagy Csaba