A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Júliustól jön az egységes járulék, csökken az adó

A járvány miatt ideiglenesen bevezetett intézkedések mellett arra is figyeljünk, hogy júliustól egy jelentős változás érinti a vállalkozásunkat: egységessé válik a tb-járulék, azaz egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék helyett összevont járulékot kell fizetnünk. Csökken a szociális hozzájárulási adó is. Ennek, valamint a minimum járulékalap változásának köszönhetően több mint 10 ezer forinttal csökken a minimálbér és a garantált bérminimum után járulékot fizető vállalkozók havi terhe.

Egységes tb-járulék júliustól

Még 2019 végén fogadta el az országgyűlés az új társadalombiztosítási törvényt, ami nemcsak módosítja, hanem alapjaiban változtatja meg az eddigi jogszabályokat. A legfontosabb változás az egykulcsos járulék bevezetése lesz. Júliustól megszűnik az eddigi egészségbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék, helyettük egységesen társadalombiztosítási járulékot fogunk fizetni vállalkozóként és alkalmazottként is.

Az új társadalombiztosítási járulék a következő tételekből olvad össze:

– 4%-os természetbeni egészségbiztosítási járulék

– 3 %-os pénzbeli egészségbiztosítási járulék

– 1,5 %-os munkaerő-piaci járulék és

– 10% nyugdíjjárulék.

Az új, egységes járulék neve társadalombiztosítási járulék lesz. Mértéke nem változik, megegyezik az összevont járulékok eddigi összegével, azaz összesen 18 százalékot kell ezen a jogcímen fizetni. A helyzetet bonyolítja, hogy a fentiek közül a nyugdíjjárulék önállóan is megmarad, mert továbbra is vannak olyan jövedelmek, amelyekből csak ezt kell vonni, mást nem (például az álláskeresési járadékból, gyed-ből, gyes-ből csak ezt vonják le).

A többi jövedelemnél egységesen a tb-járulékot kell fizetni. Ez ott okoz kisebb mértékű növekedést, ahol eddig nem kellett munkaerő-piaci járulékot fizetni (csak kevés ilyen eset van, pl. a szövetkezeti tag, a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulónak kifizetett juttatás). Mivel ez is benne van az egységes 18,5 százalékban, így ez itt növekedésnek számít.

A járulékfizetés alsó határa

Van a járulékfizetésnek egy alsó határa, amihez akkor is igazodni kell, ha ennél kevesebbet keresünk, vagy kevesebbet veszünk ki hivatalosan a cégünkből. Ez a nyugdíjjáruléknál a minimálbér, vagy ha a munkakör középfokú végzettséget igényel, akkor a garantált bérminimum. Az egészségbiztosítási és a munkaerő-piaci járulékot pedig ma még a minimálbér vagy a garantált bérminimum másfélszerese után kell fizetni. Ez júliustól megváltozik. Az új tb-járulékot legalább a minimálbér vagy a garantált bérminimum után kell megfizetni, nem kell annak a másfélszeresét venni. Ez kedvezőbb az eddigi számításnál.

Egyéni és társas vállalkozóknál tehát eddig sem volt szokatlan, hogy a járulékokat a ténylegesen kivett jövedelemtől függetlenül kellett fizetni. Az alkalmazottaknak azonban eddig nem kellett megismerkedniük a minimum járulékalap követelményével. Ez most megváltozik.

A kötelező legkisebb járulékalap a nem önálló tevékenységből származó jövedelmeknél legalább a minimálbér 30 százaléka lesz (2020-ban 48.300 forint). Ez azt jelenti, hogy aki például csak havi néhány órás részmunkaidőben dolgozik, a járulékot annak is legalább a minimálbér 30 százaléka után meg kell fizetnie. Ha a biztosítási jogviszony nem egész hónapban áll fenn, akkor a minimális járulékalap 30-ad részét kell naponta alapul venni.

Ez érinti például a részmunkaidős munkaviszonyra bejelentett ügyvezetőt. Eddig lehetőség volt arra, hogy valakit havi néhány órára jelentsen csak be a cég egyes feladatok ellátására, s ennek alapján fizessék utána a járulékokat. Most legalább a minimálbér egyharmada alapján kell számolni.

Csökken a szociális hozzájárulási adó

Aárványügyi veszélyhelyzet miatt bevezetett gazdasági intézkedések között jelent meg a szociális hozzájárulási adó csökkentése is. Ehhez az intézkedéshez nem kötöttek határidőt, azaz a csökkentés nem csak a veszélyhelyzet időtartamára érvényes. Az adó 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken július elsejétől.

A minimum-járulékalap bevezetése érinti a szociális hozzájárulási adót is. Eddig ennek nem volt kötelező legalacsonyabb értéke, júliustól viszont itt is megjelenik a minimálbér 30 százaléka utáni minimális fizetési kötelezettség.

Egyéni és társas vállalkozók legkisebb fizetendő közterhei júliustól 

Minimálbér után fizetett járulékok 

Garantált bérminimum után fizetett járulékok

Kulcsa

2020. június 30-ig 2020. júius 1-től 2020. június 30-ig

2020. július 1-től

Szociális hozzájárulási adó

A minimálbér vagy bérminimum 112,5 százalékának 15,5%-a

(Korábban: A minimálbér vagy bérminimum 112,5 százalékának  17,5%-a)

31.697 28.074 41.462

36.723

Szakképzési hozzájárulás 

(egyéni vállalkozó nem fizeti!)

A minimálbér vagy bérminimum 112,5 százalékának 1,5%-a

(korábban: változatlan)

2.717 2.717 3.554

3.554

Társadalombiztosítási járulék

A minimálbér vagy bérminimum 18,5%-a 29.785

38.961

Egészségbiztosítási járulék

A minimálbér vagy bérminimum 150 százalékának 7%-a 16.905 22.113

Munkaerőiaci járulék

A minimálbér vagy bérminimum 150 százalékának 1,5%-a 3.623 4.739

Nyugdíjjárulék

A minimálbér vagy bérminimum 10%-a 16.100 21.060

ÖSSZESEN

71.042 60.576 92.928

79.238

Forrás: 2019. évi CXXII. tv.

Nagy Csaba

 

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu